Stopira reméli, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a vb-részvételt

Nagyon boldog, hogy részese lehet a Zöld-foki Köztársaság sikerének, hogy a labdarúgó-válogatott kiharcolta a világbajnoki részvételt - mondta Stopira, aki 2012 és 2023 között Székesfehérváron légióskodott.A 37 éves védő szerezte csapata utolsó gólját a kvalifikációs sorozatban - az eswatini (korábbi nevén szváziföldi) együttes elleni 3-0-s győzelem alkalmával -, és érzelemdúsan élte meg ezt a pillanatot.

"Nagyon különleges volt, mert korábban már majdnem visszavonultam a válogatottságtól. De aztán több csapattársam és a kapitány is hívott, mondták, hogy szükségük van rám, még mindig hozzá tudok tenni valamit a válogatott teljesítményéhez" - emlékezett vissza az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Mint mondta, nemcsak neki volt különös jelentősége a gólszerzésének, hanem azoknak is - családjának, barátainak, barátnőjének -, akik végig követik a pályafutását.

Stopira 17 éve jut szerephez a Nyugat-Afrika partjainál fekvő szigetország válogatottjában, eddig 58 alkalommal léphetett pályára a nemzeti csapatban. A jövőjét illetően ugyanakkor nem bocsátkozott jóslatokba, egyelőre élvezni szeretné a kijutás után helyzetet, és igyekszik jó idényt produkálni klubcsapatában, a portugál másodosztályban szereplő Torreensében, hogy mentálisan és fizikálisan is készen álljon, ha esteleg meghívót kap a világbajnoki keretbe. Az életkorát illetően úgy fogalmazott, vannak jó páran, akik negyvenévesként is jó teljesítményre képesek nemzetközi szinten, ő pedig élesnek és fittnek érzi magát.

Beszélt arról is, hogy a világbajnoki szereplés kiharcolása az egész országnak nagy öröm volt, az otthoniak és a külföldön élők is ünnepeltek, az első vb-részvételükkel pedig talán azok is megtudnak valamit az országáról, akik korábban nem is hallottak róla.

"Megvalósítottuk az álmunkat. Hosszú utazás volt, sokat küzdöttünk, amíg eljutottunk eddig a pillanatig. Az egész ország büszke és boldog" - mondta. Szóba került korábbi magyarországi klubja, a Fehérvár is. Stopira követi a csapat szereplését, és reméli, hogy visszajut majd az élvonalba, mint ahogy abban is, bízik, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a világbajnoki részvétel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com