Storcz szerint túlszárnyalhatják az előzetes várakozásokat

Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: A szombati produkciót látva Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője bízik benne, hogy a vasárnapi zárónapon sikerül túlszárnyalni az előzetesen kitűzött célt, azaz a tíz érmet, amiből nyolcat már megszereztek.kajak-kenu"Ez mindenféleképpen szép nap volt, ráadásul az olimpiai számokban is, amik igazán fontosak voltak, jól szerepeltünk, hiszen egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem a mérlegünk. És holnap még lesznek ötkarikás számok" - nyilatkozott az MTI-nek Storcz Botond.

A magyar versenyzők szombaton 2 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek.
Aranyérmet nyert K-4 500 m-en a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztia összeállítású egység, valamint a Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor és Somorácz Tamás alkotta hajó. Takács Tamara 1000 méteren egyesben, illetve Medveczky Erikával párosban is második lett, ahogy K-2 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence egység is. Harmadikként zárt K-1 1000 méteren Kopasz Bálint, C-2 500 méteren a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó, valamint C-2 1000 méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros.

Storcz Botond elárulta: a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy ez az összeállítású női négyes indul majd Rióban.
"Azt gondolom, összeállt ez a csapat, éppen emiatt néztük már meg múlt héten, otthon a lehetséges variációkat, hogy megtaláljuk a legjobb összeállítású egységet. Nem akartuk, hogy az Európa-bajnokság után kelljen még kísérletezni" - fogalmazott a szakember.

A férfi négyes szombati remek szereplését még meglepetésnek nevezte a szakember, a mostani siker azonban már nem érte váratlanul. "A tegnapi után ez abszolút benne volt, látszott, hogy technikailag ilyen rövid idő alatt is remekül összerakták ezt az egységet.

Nagyon jó ritmusban eveztek, Nádas Bence is elmondta, arra kellett csak figyelnie, hogy a hajóban lévő erőt akkor vegye ki, amikor szükség van rá. Uralták a mezőnyt, magabiztosan nyertek." - mondta az aranyérmes hajóval kapcsolatban.

A szakember kiemelte az ifjúsági világbajnok Kopasz Bálint teljesítményét is, a fiatal versenyző K-1 1000 méteren nyert bronzérmet: "Hatalmas bravúr az olimpia évében 19 évesen egy Európa-bajnokágon érmet szerezni. Nagyon jó taktikával, remekül versenyzett, kizárólag jókat tudok róla mondani."

Storcz Botond hangsúlyozta, előzetesen tíz érem megszerzését tűzte ki célul, de úgy tűnik, ez több lehet: "látva a ma délutáni kétszáz méteres előfutamokat, remélhetőleg túlszárnyaljuk az előzetes elvárásaimat". Vasárnap, az Európa-bajnokság zárónapján a 200 és 500 méteres döntőket, valamint a férfi K-4 1000 méteres és az 5000 méteres finálékat rendezik meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com