SUP-világbajnokság Balatonfüreden, nem csak profiknak
A profik között 17 versenyző képviseli majd a magyar színeket a szeptember 9. és 12. között Balatonfüreden sorra kerülő SUP-világbajnokságon, amelyre amatőrök jelentkezését is várják.A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen. Schmidt Gábor, a rendező, és idén 80 éves Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke az esemény keddi sajtótájékoztatóján felidézte a gyorsasági szakágban aratott tokiói olimpiai sikereket, ahogy fogalmazott: a három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel szerinte sikerült megfelelni az elődök által felállított mércének.
"Hiszem, hogy hamarosan a SUP is bekerül az ötkarikás játékok programjába, ezért is szerettünk volna vb-t rendezni. Balatonfüreddel remek a kapcsolatunk, bízom benne, hogy jó házigazdák leszünk" - mondta Schmidt Gábor. Hangsúlyozta: a vb üzenete az, hogy ez nem csak profiknak szól, hiszen a nyílt kategóriákba, felfújható deszkával bárki benevezhet, várják is az amatőrök, szabadidősportolók jelentkezését a balaton2021.hu oldalon.
"A magyar kormány 240 millió forinttal támogatja az esemény lebonyolítását, mi pedig ígérhetjük, hogy az MKKSZ-hez méltó színvonalon rendezzük majd meg a világbajnokságot" - tette hozzá az elnök. A Hasulyó-testvérek, az egyformán vb-érmes Brúnó és Dániel, akiket a világ legjobb SUP-versenyzői között tartanak számon, jelenleg Portugáliában edzőtáboroznak, s egy videoüzeneten keresztül buzdítottak mindenkit a részvételre.
Ifj. Foltán László szakágvezető beszámolt arról, hogy miután lezajlottak a válogatók, kialakult a 17 fős magyar csapat, amelynek tagjaitól jó eredményeket remél. A profik számára három kategóriában, 18 kilométeren, az úgynevezett technikai számban, illetve 200 méteren lesznek versenyek. Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy településük 50 éve város, s a vb-rendezés lehetősége szép ajándék a számukra.
"A kultúra, a művészet és a bor mellett a sport is egyre fontosabb tényező a városban. Az elmúlt években sok nemzetközi és hazai eseménynek adtunk otthont, s jól illik a sorba a SUP-vb, amelyre sok nézőt várunk" - fogalmazott. A SUP-szakágban a balatonfüredi lesz a második világbajnokság, az elsőt két éve, Kínában rendezték.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások