Szabadidősport-sorozat gyerekeknek az olimpia jegyében

Az idén 25. alkalommal kerül sor a Nyuszi-futásként ismert szabadidősport-sorozatra, melyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István, ezúttal a tokiói olimpia jegyében.A hosszútávfutó, aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe, és megkapta a Mikulás-nagykövet címet, az utóbbi években határon túli településekre is ellátogat.
Az idei sorozat a Magyar Olimpiai Bizottság védnöksége alatt indult Újra úton az olimpiai fáklya! szlogennel - a koronavírus-járvány miatt a szokásos tavaszi időpont helyett nyáron. Kovács István tagja volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek és az ott kapott ereklyét mindig magával viszi a programokra. A Fejér megyei települések óvodái, iskolái mellett a nyári táborokban is megmozgatja a gyerekeket, akik rajzaikkal és írásaikkal üzenhetnek a jövő évre halasztott játékokra készülő versenyzőknek az olimpiai naplóban.

   
Vajdasági helyszínekre is ellátogat a sportember, elsősorban a székesfehérvári önkormányzat támogatásával. A futás mellett szerepel a programban élménybeszámoló, olimpiai kvíz, beszélgetés a sportolás fontosságáról, sportszerek ajándékozása az intézményeknek. Kovács István önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére - a Nyuszi-futás mellett télen a Mikulás-futást -, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com