Szabados Ármin és Rába Dániel is döntős kalapácsvetésben

Mindhárom magyar ott lesz a férfi kalapácsvetés keddi döntőjében, miután a hétfő délelőtti selejtezőből Halász Bencét követően Szabados Ármin és Rába Dániel is továbbjutott a tokiói szabadtéri atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján. Klekner Hanga a rúdugrás selejtezőjében, Mátó Sára pedig a 400 méter gát előfutamában búcsúzott.A kalapácsvetők selejtezőjének reggeli első csoportjában a világranglista-vezető Halásznak elég volt egyetlen kísérlet a fináléhoz, mivel a 76,50 méteres kvalifikációs szintet már az első sorozatban messze túlszárnyalva, 78,42 méterre dobta a szert.

Amíg az olimpiai ezüstérmes számára kötelező feladat volt a továbbjutás, addig a második sorozatban szereplő másik két magyartól ez nem volt magától értetődő, mivel az U20-as Európa-bajnok Szabados Ármin első felnőtt világversenyén vesz részt, a 2022 óta minden nagy viadalon induló Rába pedig még egyszer sem jutott döntőbe.

A mostani selejtezőt mindketten nagyon biztató dobással indították. Szabados 75,42, Rába pedig 75,38 métert produkált, amivel a 12. és 13. helyen álltak összesítésben az első sorozatot követően. A második körben a Haladás VSE-t erősítő Szabados remekelt, és túldobta a selejtező szintjét jelző szalagot, majd hatalmas ordított örömében, amikor megjelent a kivetítőn 77,20 méteres eredménye.

Rábának ebben a körben még nem sikerült javítani, "csak" 75,03 métert ért el, utolsóra viszont kiválóan hajított, és 76,21 métert produkált, amivel végül a 11.

helyen került döntőbe.

A verseny végén Szabados Ármin annyit mondott, hogy előzetesen nem várt magától semmit, mert az átállás nem sikerült neki, és az itteni edzéseken messze volt legjobbjától, ezen a napon viszont - számára is kissé meglepő módon - nagyon jól ment a dobás.

"Hajnali 2-kor aludtam el és reggel 7-kor ébresztett apukám. Persze, most úgy érzem, kipihentem magam rendesen" - mondta a szombathelyi sportoló, aki azt is közölte, hogy a versenyt nagyon élvezte, a pálya pedig kiváló. - "A dobókör fantasztikus, gyakorlatilag csak jól el kellett indulnom benne, és ment a lábam magától. Őszintén szólva nagyon örülök a döntőbe jutásnak, a fináléra azonban még nem gondolok. Majd ma este kezdek el foglalkozni vele."

Rába Dániel azt mondta, hogy már nagyon várta magától a döntős szereplést.

"A formám hónapok óta elég jó, stabil 75 méteres forma, ami egyébként edzéseken még jobb is. Ez a 76 méter viszont csodálatos" - nyilatkozott a Dobó SE versenyzője, aki izgalmasnak és nehéznek nevezte összességében a selejtezőt. - "Az elején izgultam egy kicsit, de az első dobás megnyugtatott és sikerült végig koncentrálnom. A 76 méternek azért is örülök, mert négy éve nem dobtam ilyen nagyot, és most külföldön, egy nagy nemzetközi versenyen jött ez össze. Holnap pedig remélem, még ennél is jobbat tudok dobni."

A selejtező első sorozatában a címvédő és olimpiai bajnok Ethan Katzberg jelezte, hogy az elmúlt éveit idéző formában érkezett Tokióba, ugyanis az első sorozatban 81,85 méterig dobta el a kalapácsot. A döntőt, melyben Katzberg első számú kihívójának Halász Bence számít, kedden közép-európai idő szerint 14.01-től rendezik.

Hétfőn reggel kezdődött a női rúdugrók selejtezője a mezőnyben Klekner Hangával, aki döntőbe jutási reményekkel érkezett a világbajnokságra. A debreceni atléta tapasztalt világversenyes induló, és idén, 4,60 méterre javította az országos csúcsot. A komoly remények azonban gyorsan meghiúsultak, Molnár Krisztina tanítványa ugyanis a 4,25 métert ugyan másodikra átugrotta, a következő magasságon, 4,45-ön viszont háromszor is hibázott és kiesett.

"Azért vagyok igazán szomorú, mert most éreztem a legfelkészültebbnek magam arra egy világversenyen, hogy döntőbe kerüljek. Tökéletesen felkészültünk rá, az átállásom is nagyon jó volt, jól keltem reggel, mégsem sikerült" - mondta az MTI-nek könnyeivel küszködve a 25. helyen záró Klekner Hanga. - "Azt nyilván sajnálom, hogy az első kísérletem nagyon jó volt 4,45-ön, magas ugrás volt, ám lesodortam a lécet, utána viszont mindig volt valami hiba."

A női 400 méter gát előfutamaiban Mátó Sára volt érdekelt. A gödöllői futónak a harmadik futamban a belső, kettes pályáról kellett volna kiharcolnia az elődöntőbe jutást, melyhez minden futamban az első négy között kellett végezni, vagy a további négy legjobb idő egyikét megszerezni. Ez végül nem sikerült Mátónak, aki a táv első felén minden riválisával szemben nagy hátrányba került, s ugyan igyekezett a célegyenesben hajrázni és spanyol riválisát megelőzte, de 56.11 másodperces idejével csak a hetedik pozícióban ért célba, és ezzel búcsúzott a vb-től.

"Az elején nem tudtam úgy menni, ahogy kellett volna. Próbáltam a saját tempómra figyelni és nem a többiekkel foglalkozni. Nyilván elmaradtam a megfelelő ritmusomtól, de igazság szerint ez volt az a tempó, amit ma a testem bírt. Mindent kiadtam magamból, ami jó, de az időmnek nem örülök, sajnálom" - nyilatkozta Mátó Sára.

A hétfő esti programban Kozák Luca lesz az egyetlen magyar érdekelt. A debreceni futó a női 100 méter gát elődöntőjének harmadik futamában szerepel, ami közép-európai idő szerint 14.20-kor indul.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com