Szabó Krisztián az Év magyar autóversenyzője a formula.hu szavazásán

A ralikrossz világbajnokság idei szezonjában dobogós helyezéseket elért Szabó Krisztián lett az Év magyar autóversenyzője a formula.hu internetes szaklap és magazin által összeállított rangsor alapján.A 29 éves versenyző az összetett ötödik helyén zárta az idei vb-sorozatot, dobogóra kétszer - Belgiumban és Németországban - állhatott. Szabó Krisztián - aki a ralikrossz vb-futamok történetének első magyar dobogósa - most először nyert a formula.hu szavazásán, melynek során a szaklap és a magazin szerzői szakértők bevonásával voksoltak a sorrendről.
    

A formula.hu tájékoztatása szerint a szavazáson Szabó mögött a rali Európa-bajnokságon (ERC) ötödikként zárt Herczig Norbert lett a második, míg az idén pályafutása harmadik Európa-bajnoki címét begyűjtő gyorsasági kamionversenyző, Kiss Norbert a harmadik. A szaklap jelezte, az Autósport Évkönyv 2021 című kiadványban ezúttal is megtalálható a teljes 50 fős rangsor, valamint az év legjobb női versenyzője, junior pilótája és csapata is.
    

A koronavírus-járvány miatt a hagyományos TOP50 magyar autóversenyző gála most is elmarad, de a rangsor első 10 helyezettje és a különdíjasok így is megkapják majd trófeájukat. Az Autósport és Formula Magazin gondozásában viszont az idén is megjelentek a nemzetközi és hazai versenyidényekről beszámoló Autósport Évkönyv 2021, illetve a csak a Forma-1-es világbajnoksággal foglalkozó Száguldás és Cirkusz 2021 című kötetek, melyek már kaphatók a könyvesboltokban és megrendelhetők a formula.hu webshopjában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com