Szakmai okok miatt maradt ki Iváncsik és Gulyás

Rodics Dániel, az MTI különtudósítója jelenti: Szakmai okok miatt maradt ki a magyar férfi kézilabda-válogatott 16 fős keretéből Iváncsik Gergő és Gulyás Péter a franciaországi világbajnokságon - mondta pénteken Debre Viktor edző. Javier Sabaté szövetségi kapitány segítője úgy fogalmazott, kemény döntést kellett hozniuk csütörtökön, de mivel a magyar csapat játéka nem a szélsőkre épül, a két veszprémi kézilabdázót hagyták ki a kötelező keretszűkítéskor. Hozzátette: elemezték a felkészülési mérkőzéseket, és a mutatott teljesítmények alapján ugyancsak Iváncsik és Gulyás kihagyását tartották indokoltnak. A magyar együttes Iváncsik Gergő kiválásával balszélső nélkül maradt, de mint Debre Viktor elmondta, ezen a poszton a világversenyen újonc tatabányai Juhász Ádám szerepel majd.

Az edző hangsúlyozta, hogy a magyar válogatott játéka a védekezésre épül, ezért van szükség mind a négy beállóra, akik kivétel nélkül bennmaradtak a keretben. Gulyás Péter megerősítette, hogy nem hátráltatja sérülés, és taktikai okok miatt maradt ki az együttesből, mivel a belső posztokon szereplő emberekre nagyobb szükség lesz.

A torna során a szövetségi kapitányoknak két lehetőségük van játékoscserével módosítani a keretüket. A magyar csapat pénteken 17.45-től kezdi meg szereplését Rouenban, a C csoportban. Debre Viktor elmondta, hogy alaposan felkészültek az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes német válogatott játékából, és igyekeznek meglepni ellenfelüket.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com