Szalay Balázsék indulnak a marokkói futamon

Rajthoz áll a szombaton kezdődő és jövő csütörtökig tartó marokkói tereprali világbajnoki futamon a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely így csaknem kétévnyi kihagyás után versenyez ismét.A Szalay Dakar Team közleménye szerint a viadal az előző két évhez képest új útvonalon, az Atlanti-óceán partmenti szakaszát követve zajlik majd. A mezőny Agadirból rajtol, és 2316 kilométert tesz meg a célig, a mért szakaszok hossza 1575 kilométer lesz. A marokkói vb-futam útvonalát úgy tervezték meg, hogy az alkalmas legyen felkészíteni az indulókat arra, ami majd néhány hónappal később a Dakar-ralin várja őket.
    

"A navigáció és a homok nagy szerepet kap a viadalon, amely az eddigieknél sokkal vadabb, a terepralisok által kevésbé ismert területeken zajlik majd" - idézte a közlemény a verseny, valamint a Dakar útvonalát is tervező David Casterát. Szalay Balázs - aki 1996 és 2007 között kilenc afrikai Dakaron állt rajthoz - arra hívta fel a figyelmet, hogy Marokkónak ez a része mindig is hatalmas feladatot jelentett a versenyzőknek.
    

"Nem is baj, hogy nehezek lesznek a körülmények, hiszen mindenképp egy ütős versenyen akartuk kipróbálni az új autót, amely egy kicsit rövidült, teljesen új vázat és karosszéria-elemeket kapott, javítottuk a kilátást, és átalakítottuk a futóművet. A verseny előtt két hosszabb tesztünk is volt, az elsőt egy féltengely-töréssel hoztuk le, a másodikat viszont már százszázalékos igénybevétel mellett is tökéletesen bírta a technika" - mondta a pilóta, aki úgy fogalmazott, a népes mezőny miatt nem lehetnek túl magas elvárásaik, jó eredmény lenne, ha az első húszban végeznének.
   

Bunkoczi azt emelte ki, hogy a hosszú szünet után kihívást jelent majd, mikét lesznek képesek újra felvenni a versenyzés ritmusát. Úgy vélte, nem szabad túlságosan izgulniuk, inkább jó élményként kell megpróbálniuk megélni a vb-futamot. "Itt már a célba érkezés is nagy fegyvertény lesz, így a helyezés engem nem is nagyon érdekel. Ezek a pályák a mezőny nagy részének, így nekünk is ismeretlenek lesznek, nehezítve azzal, hogy még sohasem versenyeztem a digitális navigációval, amit remélhetőleg lesz alkalmam kipróbálni a teszten" - tette hozzá a navigátor.
    

A közlemény szerint az előzetes nevezések alapján 140 motoros, 100 autós páros és 9 kamionos egység áll rajthoz a vb-viadalon, melynek rajta előtt a résztvevőknek lehetőségük lesz egy tesztre is. Az autósoknál az első terepralis világbajnoki címért folyó versenyben fej fej mellett halad a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb és a háromszoros Dakar-győztes Nasszer al-Attijah. Loeb előnye csupán egy pont az összetettben. A gyári Audi csapat január óta most először veti be egyszerre a sztárjait: Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Mattias Ekström a Q e-tron Evo2 típusú autóval vesz részt a versenyen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com