Szalayék maradtak a 12. helyen

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. legjobb idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny pénteki, ötödik szakaszát, az összetettben pedig továbbra is a 12. helyen áll. Az Opel Dakar Team közölte: a szervezők a szelektív szakasz első felét az utóbbi hetek esőzései miatt törölték az útvonalból, így csak a 276 kilométeres másodikat kellett teljesítenie a mezőnynek. "Ma többet voltunk a levegőben, mint az elmúlt napokban összesen, mivel a pálya rettentő gyors volt, tele kisebb ugratókkal. Helyenként 190 kilométeres sebességgel közlekedtünk, és ha ilyen tempónál nem ismered a pályát - márpedig mi nem ismerjük -, akkor nagyon, nagyon észnél kell lenni" - mondta a pilóta, Szalay Balázs.

Navigátora, Bunkoczi László számára túlságosan gyors volt a pénteki tempó. "Rohanós szakasz volt, viszonylag eseménytelen, de odafigyelős, mert a 125 kilométeres átlagsebesség szerintem túlságosan magas egy terepraliversenyen" - vélekedett. Az Opel Mokka egyik féltengelye a szakasz végére eltörött, de szombaton szünnap lesz a versenyen, amit a mezőny az Atlanti-óceán partján fekvő Dahlában tölt, így lesz idejük megjavítani.

Az Opel Dakar Team kamionos egysége, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a szervizcsapat közreműködésével a negyedik etap után éjjel egy óráig dolgozott, hogy rajtra kész állapotba hozza a MAN-t, és ez sikerült is. Mint kiderült, nem csupán a laprugókat kellett kicserélni, hanem a hűtőt is, mert folyt belőle a víz.

A duó pénteken a hatodik helyen zárt, a harmadik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió pedig a negyedik lett.

    Eredmények, 5. szakasz:

    Remz el Kebir-Dahla (össztáv: 696,31 km, ebből szelektív szakasz: 276 km):

    autósok:
    ---------
1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 1:56:21 óra
...11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 18:36 perc hátrány

    az összetettben:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 15:08:25 ó
...12. Szalay Balázs 2:35:45 ó h.

    kamionosok:
    --------------
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:05:52 ó
...4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 25:48 p h.
...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) 1:03:46 ó h.

    az összetettben:
1. Karginov, Mokejev, Nyikitin 16:22:26 ó
...5. Kovács, Czeglédi, Ács 3:52:22 ó h.
6. Darázsi, Szalai 20:15:59 ó h.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com