Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott keirinben
Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott keirinben a sanghaji pályakerékpáros világbajnokságon.
A viadal honlapja alapján a csütörtöki versenynapon Szalontay az első körből futammásodikként automatikusan a 18-as negyeddöntőbe jutott, bravúrral megelőzte többek között a francia Rayan Helalt és az ausztrál Leigh Hoffmant, és csak a német Maximilian Dörnbach volt gyorsabb nála.
Így aztán a magyar bringásnak nem kellett a vigaszágon szerepelnie, a hatfős negyeddöntős futamában viszont az utolsó lett, így ebben a számban befejezte szereplését, nem került a 12-es elődöntőbe. A vasárnapig tartó vb-n Szalontay még sprintben, Lovassy Patrik Rómeó pedig 1 kilométeren indul.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások