Szathmári: nincs rá idő, hogy próbálgassunk

Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.A júliusban kinevezett új szövetségi kapitány, Sótonyi László első keretébe bekerült néhány újonc, kimaradt több korábbi alapember, de a kapusposzton egyelőre nem történt változás: ezen a héten Palasics Kristófra, Bartucz Lászlóra és Nagy Benedekre számít a szakmai stáb. Az MTI érdeklődésére Szathmári felidézte, hogy Sótonyival már a juniorválogatottnál is együtt dolgoztak. Ott nagyban meghatározó volt az ő szava a keret kialakításakor - a kapusok kapcsán -, de természetesen mindig megbeszélték, ki milyen formában van.

"Egy kapus számára kevés, hogy edzésben van. Mindig nagyon fontos, hogy játsszon is" - jegyezte meg. Májusban, a Szerbiával szemben elveszített világbajnoki selejtező időszakában Palasics és Bartucz sem kapott rendszeres játéklehetőséget német klubcsapatában, az MT Melsungenben. Ez jelenleg is így van, mindketten második számú kapusnak számítanak, Palasics a Melsungenben, Bartucz pedig a sereghajtó HSG Wetzlarban. A kapusedző hozzátette, Nagy Benedek sok időt tölt a pályán a spanyol bajnokságban, és bár jó ideje tagja a válogatott bő keretének, még csak egy mérkőzésen védhetett.

"Természetesen nyomon követjük, hogy mi van vele, annál is inkább, mert abban a csapatban játszik, amiben annak idején én is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Azt gondolom, itt van a helye, és megérdemelt a kerettagsága" - mesélte Szathmári, aki 1992 és 1995 között erősítette a spanyol Valladolidot. Mint kifejtette, a közeljövőben felveszi a kapcsolatot David Pisonero vezetőedzővel, mert szeretné tudni, hogy neki mi a véleménye Nagyról, hogyan látja a fiatal kapus teljesítményét.

Palasics kapcsán pozitívumként említette, hogy már az utánpótlásban is együtt dolgozott jó néhány mezőnyjátékossal, hiszen ő is tagja volt a 2023-ban világbajnoki ezüstérmes juniorválogatottnak. A 2028-as kontinenstorna selejtezőjének első fordulójában Montenegró lesz a magyarok ellenfele csütörtökön Tatabányán, a második körben pedig Koszovó vendége lesz a válogatott vasárnap Urosevacban. A csoport negyedik tagja a Feröer-szigetek. Az első két helyezett, valamint a nyolc csoport legjobb négy harmadikja jut ki az Európa-bajnokságra.

A játékosként 302-szeres válogatott, olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett Szathmári szerint jó lett volna több idő a felkészülésre és legalább egy edzőmérkőzés az új szövetségi kapitány által irányított, megújult keret számára.

"Ez most nem lehetséges, úgyhogy majd az edzésmunkájukon meglátjuk, ki milyen teljesítményt tud nyújtani, kinek milyen az egészségi állapota, és meglátjuk az ellenfelet is, hogy milyen stílusra van szükség Montenegróval szemben."

Elárulta, szerinte a magyar keret jelenlegi három kapusa hasonló stílusban véd, ezért jó lenne egy alacsonyabb, robbanékonyabb, gyorsabb, más stílust képviselő játékos is a posztra.

"Sajnos nem vagyunk ideális helyzetben, és nincs rá időnk, hogy próbálgassunk, hiszen csütörtökön már éles lövészet lesz, de azt gondolom, jól választottunk, mert tudom, hogy mindhárman szível-lélekkel dolgoznak, és igazi csapatmunkát végeznek" - mondta Palasicsról, Bartuczról és Nagyról. Nagy Benedeknek tavaly ősszel csaknem két hónapot ki kellett hagynia, mert kettős ujjtörés miatt megoperálták.

"Már fájdalom- és problémamentes, szóval a kézilabdában, a védésben nem gátol, de mint a legtöbb sérülésnek, még sajnos vannak utóhatásai" - mondta a Gyöngyös, a Tatabánya, a Veszprém és a német Balingen-Weilstetten korábbi játékosa.

Februárban jelentették be, hogy Nagy nyártól visszatér a Valladolidba, ahol 2024 tavaszán nyolc mérkőzés erejéig már szerepelt. Akkor átlagosan 12 védéssel zárt mérkőzésenként, ami harminc százalék feletti hatékonyságot jelentett. A helyzet most hasonló: nyolc forduló után 91 védésnél tart, ami 32 százalékot jelent, ráadásul ezzel vezeti a spanyol élvonal kapusrangsorát. Mint mondta, némileg őt is meglepte ez a remek kezdés.

"Azért is döntöttem a visszatérés mellett, mert ismertem a klubot és a szakmai a stábot, tehát tudtam, mire számíthatok."

Mint kifejtette, könnyebb volt számára a beilleszkedés, mintha idegen közegbe csöppent volna, de a ligában azóta cserélődtek csapatok, és egy egy új bajnoksághoz mindig hozzá kell szokni, főleg kapusként, mert Németország után a spanyol stílus teljesen más.

"Nagyon jó, fiatal csapatunk van, érzem, hogy bíznak bennem és megkapom a lehetőséget. Szerencsére eddig tudtam élni vele, és remélem, ez így is marad."

Mint mondta, arról egyelőre nem esett szó, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat Montenegró és Koszovó ellen, de bízik benne, hogy számára kedvező döntést hoz majd a szakmai stáb.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com