Szatmári András: verseny nélkül kell csúcsformát időzíteni

Úgy kell a csúcsformát az olimpiára "kihegyezni", hogy nem lesz már addig több verseny - többek között erről beszélt az M1 aktuális csatornának Szatmári András, a férfi kardválogatott alapembere.Az egyéniben 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes vívó elmondta, a napokban derült ki, hogy az Európa-bajnokságot nem tartják meg az eredeti, júniusi időpontban, hanem a tokiói nyári játékok utánra tervezik.

    
"Annyira nem örülök ennek, szerettem volna még versenyezni és a nemzetközi mezőnyt jobban felmérni az olimpia előtt, de hát így alakult, és a többieknek sem lesz több versenyük. Mindenkinek ezzel a helyzettel kell megküzdenie" - fogalmazott az MTK Budapest 28 éves kardozója. A csapatversenyben rájuk váró első feladatra rátérve elárulta: előzetesen számoltak azzal, hogy az Egyesült Államok válogatottjával kell majd megküzdeniük a négybe jutásért.
    

"Nagyon komoly ellenfél, tudtak meglepetést okozni az elmúlt időszakban nekünk, illetve a nemzetközi mezőnynek is. Nagyon fel kell rájuk készülni. Azt gondolom, hogy jobbak vagyunk, de nem szabad lebecsülni őket" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a siker kulcsa az lehet, ha videóznak, alaposan kielemzik az ellenfelet.
    

Mint mondta, a felkészülésben most a mennyiségen van a hangsúly, egy héten kilenc-tíz edzés van gyógytornával, erőnléti edzéssel, vívással. A tokiói reményeket illetően úgy fogalmazott, hogy jó lenne érmet, illetve aranyérmet nyerni. Mint mondta, minden sportolónak az az álma, hogy egy olimpián aranyéremmel állhasson a dobogó legfelső fokán, és neki is ez az álma már egész kis kora óta.
    

"Úgy gondolom, adottak a lehetőségek arra, hogy valami szép eredményt érjünk el Tokióban. Ezen leszünk a csapattal is" - ígérte. A tavalyról idénre halasztott tokiói olimpián 13 magyar vívó vehet részt. Csapatban kiharcolták a részvételt a női tőrözők, valamint a férfi és a női kardozók, férfi párbajtőrben pedig ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com