Szatmári elődöntős, ezzel biztos érmes férfi kardban

Szatmári András bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez férfi kardban pénteken a lipcsei vívó-világbajnokságon. Szilágyi Áron a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését.Szatmári, aki idén februárban megnyerte az egyik legnagyobb presztízsű világkupát Padovában, az orosz Venjamin Resetnyikovon és az ukrán Dmitro Pundikon túljutva az idei Európa-bajnokság győztesével, Max Hartunggal csapott össze, akitől bő egy hónapja simán kikapott Tbilisziben. Ezúttal viszont az ő elképzelése szerint alakult az asszó, ennek eredménye négytusos győzelem és továbbjutás lett.

A világranglistán tizedik helyezett Szatmárit ezután az izraeli színekben versenyző Kostiantyn Voronov sem tudta megállítani. A magyar kardozó rendkívül dinamikusan és pontosan támadott, 9-0-s vezetésénél kapta az első tust, de a folytatásban is ő irányított, így 15-4-re nyert, ami már érmet ért a számára. A fináléba kerülésért a francia Vincent Anstett lesz majd az ellenfele, a kírás szerint 19.20-kor.


A kétszeres olimpiai bajnok, idén Eb-ezüstérmes Szilágyi thaiföldi és brit kardozó legyőzését követően Kamil Ibragimovval találkozott, akitől 15-12-es vereséget szenvedett. Az orosz egy fordulóval korábban Gémesi Csanádot búcsúztatta.

    
    Eredmények (a vb honlapjáról):
    a 64 között:
Szilágyi Áron-Ruangrit Haekerd (thaiföldi) 15-6
Szatmári András-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-11
Gémesi Csanád-William Deary (brit) 15-12
Decsi Tamás-Tokunan Kenta (japán) 15-11


    a 32 között:
Szilágyi-James Honeybone (brit) 15-10
Szatmári-Dmitro Pundik (ukrán) 15-7
Kamil Ibragimov (orosz)-Gémesi 15-10
Luigi Samele (olasz)-Decsi 15-5


    a 16 között:
Szatmári-Max Hartung (német) 15-11
Ibragimov-Szilágyi 15-12


    negyeddöntő:
Ibragimov-Oh Szan Uk (dél-koreai) 15-10
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Luca Curatoli (olasz) 15-11
Vincent Anstett (francia)-Ali Pakdaman (iráni) 15-10
Szatmári-Kostiantyn Voronov (izraeli) 15-4


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com