Száz Videoton-szurkoló lehet a zárt kapus belgrádi meccsen
A Videoton és Partizan Beograd megállapodott egymással, hogy száz vendégdrukker láthatja a helyszínen a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának belgrádi, zárt kapus első mérkőzését.A székesfehérvári klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint első körben kizárólag azok a drukkerek juthatnak jegyhez, akik a most zajló kupasorozatban már elkísérték a csapatot a három idegenbeli EL-selejtező közül legalább egyre.
A Videoton három ellenfelét - a máltai Balzant, az észt Nömme Kaljut és a francia Girondins Bordeaux-t - búcsúztatta eddig az EL-selejtezőben, amennyiben a Partizan Beogradnál is jobbnak bizonyul, úgy bejut a sorozat csoportkörébe. A Partizan elleni belgrádi mérkőzést jövő csütörtökön 21 órától rendezik meg. A visszavágó augusztus 24-én, az európai szövetség honlapja szerint 20 órakor kezdődik, a találkozót Felcsúton játsszák.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások