Százhetven autó, köztük több mint húsz R5-ös

Százhetven versenyautó, köztük több mint húsz R5-ös száll harcba a győzelemért és a helyezésekért a szombaton sorra kerülő Miskolc-ralin, az országos bajnokság idei második futamán.A pénteki sajtótájékoztatón Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke azt mondta, mindig nagy örömmel tér vissza a mezőny Miskolcra, ahol az elmúlt években színvonalas szervizparkot alakítottak ki a Diósgyőri VTK stadionjánál.

    
"Különleges ez az év sok szempontból, elég, ha csak arra gondolunk, hogy nem ilyenkor szoktunk itt versenyezni, de az látható, hogy a rali népszerűsége töretlen" - mondta az MNASZ elnöke, és hozzátette, mindez a versenyzők, a csapatok és a rendező rugalmassága nélkül nem jöhetett volna létre. "Érdekesség, hogy ezen a hétvégén Európa-bajnoki futamot bonyolítanak le Lettországban, de Miskolcon több R5-ös autót láthatnak a nézők, mint Liepajában" - hangsúlyozta Oláh Gyárfás, majd kiemelte: a magyar bajnokság legjobbjai, amint azt tavaly Nyíregyházán is láthatták az érdeklődők, az Eb-n is az első öt között tudnak végezni.
    

Adamovics Márk főszervező jelezte, a bajnokság kiélezett - ahogyan az első futam, a Salgó-rali is bizonyította -, így a miskolci gyorsaságikon is látványos és nagy küzdelem várható. Ennek jó felvezetése lesz szerinte a péntek (ma) este sorra kerülő prológ a miskolci salakmotoros pályán. "Az útvonalunk majdnem teljesen ugyanaz, mint tavaly, a nézők számára természetesen vannak korlátozások, de ők pontosan tudják, hogy melyek azok a helyek, amelyek nem látogathatók" - mondta a főszervező.
    

A tavalyi, nyíregyházi Eb-futamon győztes, és az idénynyitó Salgó-ralit is megnyerő Turán Frigyes arra számít, hogy nagy csata lesz a tizedmásodpercekért Miskolcon és környékén. "Nekünk legfeljebb lélektani előnyünk lehet a legutóbbi győzelmünkből adódóan, de biztos vagyok abban, hogy a küzdelem lehetősége mindenkit motivál. Ugyanakkor a gumik megválasztása a szeszélyesnek tűnő időjárás miatt nem lesz könnyű feladat" - nyilatkozta a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.
    

A címvédő Vincze Ferenc szerint akár négyen-hatan is esélyesek lehetnek a sikerre, az időjárásnak pedig nagy szerepe lesz szombaton. "A pályabejáráson odatettük magunkat, már csak a versenyen kell" - nyilatkozta Vincze, hozzátéve, hogy a változékony időjárási körülmények nehezítést jelenthetnek, ezért annak örülne, ha vagy végig száraz, vagy végig vizes aszfalton tudnának versenyezni.
   

A 2018-as bajnok Hadik András, a DVTK autósport-szakosztályának pilótája bizakodva várja a hazai versenyét, ugyanakkor tudja, hogy minden ellenfele jól ismeri a pályákat, mert ezeken évek óta versenyez a mezőny. "Miskolc az egyik fellegvára a hazai autósportnak és ralinak, sok a szurkolónk itt, ez pedig különösen motivál minket" - mondta Hadik. A Miskolc-ralin 12 gyorsasági szakasz és több mint 130 kilométer versenytáv vár a mezőnyre.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com