Székely Norbert szerint júliustól már teljes kapacitással működik a fehérvári edzőközpont

Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a sportvilág kényszerszünete arra is lehetőséget biztosít számukra, hogy a másfél hónap múlva beinduló közös munka során a tervezettnél nagyobb változtatásokat hajtsanak végre.A szakember az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában kiemelte: a járványügyi helyzet következtében semmiképp nem a régi munka indul majd újra a korlátozások könnyítésével, mert a jövőben minden kicsit más formában és helyzetben lesz, amihez nekik is alkalmazkodniuk kell.

        
"Az már korábban szinte biztossá vált, hogy törölni kell a nyári felkészülési mérkőzések sorát. Ebből adódóan nekünk a taktikai repertoárt is egy kicsit máshogy kellett elképzelni, máshogy kellett átgondolnunk, hiszen így sehol nem mutatjuk meg magunkat Európában. Ezért kicsit nagyobb változtatásra is van lehetőségünk. Ez persze lehet előny és hátrány is, novemberben majd meglátjuk" - utalt Székely Norbert a következő Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésekre, köztük a továbbjutás szempontjából létfontosságú, Hollandia elleni találkozóra.
    

Az edző közölte: májusban még semmilyen programra nem készül a magyar szövetség, a felnőtt és az utánpótlás válogatottaknál június végén, július elején kezdődhet az összetartás. Hozzátette: miután törölték az idei korosztályos tornákat, a fiatalok esetében szakmailag már most arra koncentrálnak, hogyan tudják a következő évet "a lehető leggördülékenyebben felvezetni és építeni".
        

"Június 29-től kapnak zöld jelzést a válogatottak a közös munkára, így a következő pár hét még az arra való felkészülésről szól. Júliustól pedig a székesfehérvári edzőközpont teljes kapacitásával működik majd, reményeink szerint" - hangsúlyozta. Székely Norbert kiemelte: a világjárvány szerinte nem rendezi át alapjaiban a sportági erőviszonyokat, Európában és Magyarországon az eddigiekhez képest csupán kisebb változások lesznek majd az elkövetkezendő egy-két évben.
        

"Talán idehaza a külföldi játékosok szerepe kicsit vissza fog esni, és ezzel most egyben a saját vágyaimat is megfogalmaztam. Ezzel együtt viszont felértékelődik a magyar kosarasok szerepe" - mondta. Hozzátette: a klubok a jelenlegi helyzetben is becsületesen terveznek a közeljövőre, de inkább egy, mintsem két vagy akár több évre. Meglátása szerint az egyesületeknek nagyon sok nehézséggel kell majd megküzdeniük, elsősorban gazdasági szempontból.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com