Szektorbezárásokkal büntették a DVSC-t

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre négy szektor bezárásával büntette a DVSC csapatát.A Fizz Liga negyedik helyén álló hajdúsági klub honlapján közölte, hogy a testület a december 21-én játszott Kisvárda elleni bajnoki találkozó kapcsán büntette meg a csapatot "a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt", és pénzbüntetés mellett a Nagyerdei Stadion a B4, B5, B6 és B7 szektorát is be kell majd zárni.

A honlap emlékeztetett arra, hogy a fegyelmi bizottság még december közepén, a Nyíregyháza elleni idegenbeli találkozón történt szurkolói megnyilvánulások miatt kötelezte a klubot "többmilliós pénzbüntetés megfizetésére és prevenciós terv benyújtására", illetve elrendelte a korábban kiszabott felfüggesztett, egy hazai NB I-es mérkőzésre szóló szektorbezárás végrehajtását.

"A B5 szektor bezárása a január 25-i, Diósgyőr elleni találkozón lép életbe, az ide szóló bérlettel rendelkező drukkereink a B6 szektorban foglalhatnak majd helyet" - írta a klub. A négy szektorra vonatkozó büntetést a Diósgyőr elleni meccset követő hazai találkozón hajtják végre.

A DVSC szerdán azt is jelezte, mindent megtesz annak érdekében, hogy a mérkőzéseket sportszerű keretek között rendezhesse meg, prevenciós tervet készített és határozottan fel fog lépni a rasszista megnyilvánulások ellen, "emellett sokadik alkalommal arra kéri drukkereit, hogy hogy tartsák be az MLSZ előírásait, mert azok megszegésével szeretett klubjukat és önmagukat is sújtják".

Az MLSZ az idény kezdete előtt jelezte, hogy – a nemzetközi és az európai szövetség gyakorlatának megfelelően – zéró toleranciát alkalmaz rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások, így a "cigányozás" esetében is, ezért a fegyelmi bizottság előbb szektorbezárással, majd zárt kapus büntetéssel is szankcionálhatja a vétkes csapatokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com