Szemerey Zsófi szerint tökéletes az alkalom a fiatalok kipróbálására a női kézilabda-válogatottnál

Az Európa-bajnoki bronzérmes kapus, Szemerey Zsófi szerint tökéletes időszak a mostani a női kézilabda-válogatott számára, hogy frissítésen essen át és a szakmai stáb fiatalokat próbáljon ki.A nemzeti csapatnak a kontinensbajnoki harmadik helyezés miatt nem kell világbajnoki selejtezőt játszania, így jelentősen átalakult a keret: Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány és stábja hat újoncot hívott be az együttesbe, amelyből kilenc Eb-bronzérmes hiányzik. Szemerey bevallása szerint látszik, hogy a fiatalok izgulnak, ugyanakkor nyitnak a régebbi kerettagok felé, ami szerinte jó jel.

"A hazai bajnokságban bizonyítanak hétről hétre, nem hiába kaptak meghívót most ide.

Szerintem ez egy remek lehetőség számukra, hogy úgymond tét nélküli mérkőzéseken és felkészülési heteken tudják megmutatni magukat. Ezt azért nem mondhatjuk el mindannyian magunkról, hogy így sikerült belépnünk a válogatottba" - fogalmazott a hálóőr, aki szerint az újoncoknak az lesz a legfontosabb, hogy élvezzék, amit a pályán csinálnak és azt az időt, amit ott eltölthetnek. Ő pedig a rutinosabb társakkal közösen próbálják levenni a terhet a fiatalok válláról és segíteni őket.

Szemerey úgy gondolja, az olimpia után előbb-utóbb mindenképp el kellett kezdődnie a frissítésnek, a fiatalok kipróbálására, erre tökéletes alkalom a felkészülés jelenlegi hete, amely alatt a válogatott az ukránokkal egy zárt kapus, illetve egy nézők előtti mérkőzést játszik, utóbbit szombaton 14.15-től a pestszentlőrinci BUD Arénában. Bízik benne, hogy az újoncok meg tudják mutatni magukat, be tudják bizonyítani, hogy helyük van a nemzeti csapatnál.

"Utána már a szövetségi kapitánynak lesz majd a gondja egy kis fejtöréssel egybekötve, hogy kit fog a következő összetartásokra meghívni" - szögezte le.

Szemerey nyáron távozik a Vámos Petrát is foglalkoztató Metzből - amelyhez érkezik majd Albek Anna -, és a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO-ban folytatja pályafutását.

"Nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyi miatt kiigazoltam, emiatt döntöttem a váltás mellett" - árulta el. Kitért rá: ezzel igyekszik nem törődni, teszi a dolgát, edz és amikor lehetőséget kap a pályán, akkor bizonyítani.

"Próbálok a jelennek élni. Természetesen nagyon jó érzés, hogy haza fogok tudni térni a világ egyik legjobb klubjába. Ez egy óriási lehetőség lesz számomra, de ez még a jövő zenéje és nem erre koncentrálok jelenleg" - fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com