Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

A harmincéves múltra visszatekintő Vilotics-emléktornán vett részt Szerbiában a magyar U19-es labdarúgó-válogatott, amely a novemberi, hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőre készül.Kemenes Szabolcs szövetségi edző együttese a napokban véget ért tornán Portugáliától és Szerbiától egyaránt 3-1-re kapott ki, majd Montenegrót 2-1-re legyőzte, így a harmadik helyen végzett. Ezúttal azonban egyöntetű vélemény volt, hogy valóban nem az eredmény a legfontosabb, elvégre közeleg az Eb-selejtezős minitorna.

"Szerencsére hasonló képességű játékosok alkotják a keretünket, vagyis teljesen mindegy, hogy ki kezdi a mérkőzést, és ki fejezi be" - nyilatkozta Kovács Bendegúz, a holland AZ Alkmaar légiósa az M1 aktuális csatornának.

- "A Vilotics-tornán inkább már az Eb-selejtezőre készültünk, mert szeretnénk továbbjutni a csoportból."
A korosztályos válogatott a Feröer-szigetek, Franciaország és Bulgária csapata ellen játszik majd novemberben.

"A bolgárok és a feröeriek ellen kötelező a három pont megszerzése, a franciák ellen pedig a lehető legszorosabb meccset kellene játszanunk" - tette hozzá a korábban az Ajax korosztályos csapatában is futballozó csatár.

"A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell" - tette hozzá Kugyela Zalán, az olasz Torino Primavera csapatában szereplő légiós. - "Az Eb-selejtezőn az elitkörbe akarunk jutni, ehhez azonban gólokat kell szereznünk."

A nyáron a Torino felnőtt csapatának irányítását átvevő Marco Baroni vezetőedző hívására együtt edzhetett a kerettel a támadó középpályás, aki elmondta, a Primavera csapat után már a felnőtt együttes következik, s ennek megfelelően próbál teljesíteni az edzéseken. Több sérülés is hátráltatta a közelmúltban Szép Mártont, a Leverkusen U19-es csapatának csatárát, de felépült, és csatlakozott a korosztályos válogatott keretéhez.

"A továbbjutás a célunk, szeretnénk az elitkörben folytatni. Személy szerint pedig a sérüléseim után a lehető legtöbb góllal vagy gólpasszal segíteni a Leverkusent"
- fogalmazott.

A korosztályos válogatott októberben Görögország ellen játszik tesztmérkőzést, aztán novemberben következik az Eb-selejtezőtorna. A tizenhárom csoport első két helyezettjei mellett a legjobb harmadik is továbbjut.

A huszonhét U19-es válogatott mellé csatlakozik az első helyen kiemelt Spanyolország, a huszonnyolcas mezőny pedig tavasszal az elitkörben folytatja, de a később kialakítandó hét csoportból már csak a hét első helyezett jut tovább, illetve a házigazda lesz ott a jövő nyári, Walesben sorra kerülő U19-es Európa-bajnokságon. A magyar U19-es válogatott legutóbb 2014-ben, a hazai rendezésű kontinenstornán vett részt.

A hazai rendezésű U19-es Eb-selejtező programja:

november 12., szerda:

Bulgária-Magyarország, Franciaország - Feröer-szigetek

november 15., szombat:

Magyarország - Feröer-szigetek, Franciaország-Bulgária

november 18., kedd:

Magyarország-Franciaország, Feröer-szigetek - Bulgária

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com