Szerdán kezdődik a jegyigénylés

Egy évvel a rajt előtt, szerdán kezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egy hónapig tartó első jegyigénylési szakasza.Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint az első körben július 12-ig igényelhetnek belépőket a drukkerek. Minden jegy sorsolás útján kerül kiosztásra, a tikettekhez jutás esélye független a jegyigénylés időpontjától. A jegyek többsége ebben az időszakban talál gazdára, majd decemberben az Eb-re kijutott csapatok szurkolói jelentkezhetnek újra, ám ekkor már csak korlátozott számú belépőkért.

    
A sorsolás nyertesei augusztusban vásárolhatják meg belépőiket. Az UEFA 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest az egyike azon tizenkét városnak, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést rendeznek a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc Stadionban. A magyar fővárosban sorra kerülő mind a négy találkozóra 30, 75 és 125 euróért lehet jegyet váltani.
    

A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont. Az angol fővárosban az elődöntőkre a legolcsóbb jegyek 85 euróba kerülnek, a legjobb helyre szólók darabja pedig 595 euróba. A döntőre tovább emelkedik az ár: 95 eurótól 945 euróig kínálja az UEFA a belépőket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com