Szerény elvárások és tapasztalatszerzés a fókuszban a magyar csapatnál

Egy érem és két-három döntős szereplés az elvárás a 17 fős magyar csapattól a puskások és pisztolyosok szombaton kezdődő kairói világbajnokságán.A válogatottnak nincsenek hiányzói, így az olimpiai bronzérmes pisztolyos Major Veronika, illetve az idén a király számban, a szabadpuska összetett versenyében Európa-bajnoki címet szerzett Péni István is lőállásba lép Egyiptomban, ahogy a négyszeres Európa Játékok-győztes Pekler Zalán, vagy a legutóbbi világbajnokságon légpisztolyban negyedik, az idén standard pisztolyban Eb-győztes Fábián Sára Ráhel is. Azaz a küldöttség a lehető legerősebb lesz, az egyéni versengések mellett a csapatversenyekben is lesz éremesélye a magyaroknak, mindezek ellenére, Sinka László főtitkár szavai szerint a szövetség szerény célokat tűzött ki a csapat elé.

Ennek egyik oka lehet, hogy az idei világbajnokságot merőben szokatlan időpontban rendezik, s nem lehet tudni, kinek hogyan sikerül a formába hozás.

A sportlövőknél ugyanis hagyományosan nyáron szokták az év főversenyét megrendezni, az esztendő ezen szakaszában rendszerint kisebb légfegyveres versenyeket tartanak csak az általában tél végén sorra kerülő 10 méteres kontinensviadalokra történő felkészülés rajtjaként. A késői vb miatt viszont nem lehetett csak egyszerűen elcsúsztatni a formába hozást, mivel nyáron - ahogy az lenni szokott - rendeztek kiemelt viadalt, a 25, 50, 300 méteres Európa-bajnokságot, amin szintén csúcsformát kellett hoznia a lövőknek, s ez a magyaroknak remekül sikerült, a felnőtteknél két arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek.

Amint azt Kissné Oroszi Edit, a puska szakág vezetője a múlt heti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az idei vb részben a tapasztaltszerzésről fog szólni, mert jövőre szintén novemberben lesz a világbajnokság és akkor már a tét is óriási, ugyanis az érmek és helyezések mellett olimpiai kvótát is osztanak majd a 2028-as Los Angeles-i játékokra.

A visszafogott elvárások ellenére ugyanakkor nem lenne meglepő, ha akár több dobogós helyezést be tudna gyűjteni a válogatott. Péni István az idei teljesítménye alapján egyértelműen a világbajnokság favoritjai közé tartozik. Az UTE puskása 10 és 50 méteren is esélyes a döntőre, Major Veronika pedig már többször bizonyította, hogy a kiemelt versenyeken kiemelkedően tud teljesíteni. Mellettük Fábián és Pekler is jó eredményre lehet képes, ahogy a puskás vegyescsapat számban, vagy a női pisztolyos csapatversenyekben sem lenne váratlan a kiemelkedő magyar szereplés.

A világbajnokság szombaton a férfi és női légpuska számokkal indul, illetve férfi gyorstüzelő pisztolyban az alapverseny első felére kerül sor. A zárónapot november 17-én rendezik.

A magyar vb-csapat:

férfiak:

- puska: Hammerl Soma (légpuska, 50 méter összetett, 50 m fekvő), Péni István (légpuska, 50 m összetett, 50 m fekvő, légpuska vegyes csapat), Pekler Zalán (légpuska, 50 m összetett, 50 m fekvő, légpuska vegyes csapat)

- pisztoly: Nagy Ákos Károly (légpisztoly, gyorstüzelő pisztoly, légpisztoly vegyes csapat), Szemán Dávid (légpisztoly), Rédecsi Máté (légpisztoly, gyorstüzelő pisztoly, légpisztoly vegyes csapat), Laczik Dávid (gyorstüzelő pisztoly)

nők:

- puska: Nagybányai-Nagy Anna (50 m összetett, 50 m fekvő), Mészáros Eszter (légpuska, 50 m összetett, légpuska vegyes csapat), Bajos Gitta (légpuska, 50 m összetett, 50 m fekvő), Dénes Eszter (légpuska, légpuska vegyes csapat)

- pisztoly: Major Veronika (légpisztoly, 25 m pisztoly, standard pisztoly, légpisztoly vegyes csapat), Fábián Sára Ráhel (légpisztoly, 25 méter pisztoly, standard pisztoly, légpisztoly vegyes csapat), Sike Renáta (légpisztoly, standard pisztoly), Jákó Miriam (25 m pisztoly)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com