Szerződése megszüntetését kérte a síugró Vörös Virág szlovén edzője
A Magyar Sí Szövetséggel kötött szerződésének megszüntetését kérte Vasja Bajc, aki a síugró Vörös Virág szakmai munkáját irányította. A szövetség pénteki tájékoztatása szerint a szlovén edző korábban a 2021/22-es szezon végéig kötelezte el magát, a szerződés megszüntetéséről szóló kérelmét emailben küldte el. A szakember négy éven keresztül dolgozott együtt a világkupában pontszerző Vörös Virággal, döntését pedig a nem megfelelő finanszírozási háttérrel indokolta, majd felmondását követő napon a cseh válogatotthoz igazolt - jelezte a magyar szövetség.
"A felek, a jelenleg érvényben lévő szerződésüknek megfelelően, kölcsönösen keresik a megoldást a felmerült helyzet orvoslására; szem előtt tartva a magyar csapat felkészülésének sikerességét az olimpiai kvalifikációs versenyekre, valamint az olimpiára" - nyilatkozta a hír kapcsán Petrahn Barbara, a szövetség főtitkára.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások