Szijjártó: helyes döntést hozott az UEFA azzal, hogy nem asszisztál a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész. München baloldali polgármestere korábban szivárványszínű kivilágítást javasolt a június 23-i Németország - Magyarország Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó müncheni stadionnak. A kezdeményezéssel egyetértő müncheni városi tanács mind a hat frakciója ezzel a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásának adna hangot álláspontjuk szerint.

    
Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja Dieter Reiter müncheni főpolgármester indítványát, mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az Allianz arénát az F csoport meccsére. A bajnokság helyszíneinek választott tizenegy stadiont csak az UEFA és az induló országok színeivel lehet kivilágítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com