Szijjártó Péter: konzulok segítik a győri ETO és az SK Rapid Wien bécsi mérkőzésére érkezőket

Konzulok segítik a győri ETO és az SK Rapid Wien bécsi mérkőzésére érkező magyar szurkolókat - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter azt írta: győri ETO csütörtökön az SK Rapid Wien ellen küzd meg a Konferencia-liga alapszakaszába kerülésért Bécsben; magyar szurkolókban nem lesz hiány, miután 1780 vendégjegy kelt el a győriek részére.

Éppen ezért hat magyar konzul három különböző helyszínen segíti majd a szurkolókat: a szervezett utazás keretei között vonattal érkező 400 szurkolót két konzul kolléga várja a vonatállomáson; a hegyeshalmi határátkelőhelyen szintén jelen lesz két konzulunk a szurkolók átjutását segítve; végül pedig kettő konzul a stadionban ad segítséget szükség esetén - jelezte a tárcavezető.

Hozzátette, hogy a mérkőzés kiemelt biztonsági besorolást kapott, ezért a helyi rendőrség megerősített létszámmal teljesít szolgálatot a stadion környékén és a városba vezető utakon is.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy ha bárki bajba kerül, vagy valamilyen ügyes-bajos dolga akad, akkor a helyszínen segítenek neki a konzulok, illetve most is működik az ügyeleti telefonszámuk: +43 660 259 3184.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com