Szijjártó Péter: négy konzul lesz jelen a Genk-Ferencváros futballmérkőzés helyszínén

Négy magyar konzul is jelen lesz a Genk-Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Belgiumban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a meccs reggelén a Facebookon.A tárcavezető arról számolt be, hogy az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában rendezendő mérkőzésre több mint háromszáz jegyet vásároltak eddig a ferencvárosi drukkerek, akiknek egy része szervezetten, autóbusszal érkezik majd a városba.

"A jegyek átvételi pontja a vendégszektor parkolójában lesz, ahol a konzul kollégáink segíteni fognak a Ferencváros szurkolóinak. A határátkelőhelyen is lesz konzul kollégánk, aki várja a szervezetten érkező szurkolókat, és őket egészen a stadionig el fogja kísérni" - sorolta.

"Összesen négy konzul teljesít majd szolgálatot a határátkelőhelyeken, a voucher átadási pontján és a stadionban magában" - tette hozzá.

"Ha bármely magyar szurkolónak bármilyen ügyes-bajos dolga merül fel, vagy segítségre van szüksége, akkor a négy ott dolgozó kollégámtól tud majd segítséget kérni" - húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően arra is kitért, hogy a holland-belga határátkelőhelyen is lesz konzuli jelenlét mindaddig, amíg a mérkőzést követően a szurkolók el nem hagyják az ország területét.

"A konzuli szolgálat útvonaljavaslatot is készített, s a legjobb útvonal a Budapest-Bécs-Passau-Bocholt- Genk, de természetesen ezt mindenkire rábízzuk, milyen útvonalat választ" - mondta.

Végül pedig közölte, hogy ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt hívhatják baj esetén: +32 490 01 42 87.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com