Szijjártó Péter: öt konzul lesz jelen az Örményország-Magyarország világbajnoki selejtezőn

Öt konzul lesz jelen az Örményország-Magyarország mérkőzésen csütörtökön Jerevánban a labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatában, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető először is kijelentette, hogy minden magyar futballszurkoló izgatottan várja a következő napokat, mivel el fog dőlni, hogy hazánk negyven év után megkapja-e a lehetőséget a világbajnokságon való részvételre, amihez jól kell szerepelni az e heti két selejtezőn.

"Először is Jerevánban, ahol a válogatott helyi idő szerint kilenc órakor, azaz magyar idő szerint délután hat órakor lép majd pályára" - mondta. Majd arról számolt be, hogy kilencszáz jegyet értékesítettek a vendégszurkolóknak, akik számára a gyülekezési pont a Yervand Kochar téren lesz.

"18 óra 45 perctől kerül sor a gyülekezésre, és onnan vonulhatnak majd a magyar szurkolók a mérkőzés helyszínéhez" - húzta alá. Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy a drukkereket a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről hat fő, öt konzul, valamint egy sportdiplomáciai munkatárs fogja segíteni.

"Közülük hárman a stadionban teljesítenek szolgálatot, ketten a gyülekezési ponton, míg egy kolléga a repülőtéren várja az odaérkező szurkolókat és segít majd a hazautazásban is" - tudatta.

"Ha bármilyen problémája akadna a szurkolóknak, akkor konzul kollégáimhoz, illetve sportdiplomáciai kollégámhoz lehet majd fordulni a helyszínen" - fogalmazott.

Illetve tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is már reggel hat órától: +36 30 120 9151.

"Mindenkinek jó szurkolást kívánok, s őszintén remélem, hogy a Jerevánba utazó szurkolók hazaútja is jó hangulatban telhet majd el" - zárta mondandóját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com