Szilágyi Áron szerződést hosszabbított és májusra tervezi a visszatérését
Két évvel meghosszabbította sportolói szerződését a Vasasnál a háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Szilágyi Áron, aki Achilles-műtétje után egyre jobban van és májusban már újra versenyezne.
Klubja - melynél a vívószakosztály elnökeként is tevékenykedik - a honlapján közölt vele interjút, ebben a klasszis kardozó úgy fogalmazott, "minden a terv szerint halad a rehabilitáció terén, így továbbra is él az a forgatókönyv, hogy májusban akár már versenyen is a pástra állhatok". Ez azért lenne fontos - emelte ki -, mert júniusban és júliusban Európa-bajnokságot és világbajnokságot rendeznek, és előtte szüksége lenne pár versenyre.
Beszélt arról is, hogy harmincnégy évesen, öt olimpiával a háta mögött egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy folytatja sportolói pályafutását.
"Sokat nyomott a latban az is, hogyan sikerült az olimpia, mennyire volt támogató a családom, a barátaim, vagy éppen a Vasas. Összességében mindenhonnan az az impulzus jött, hogy érdemes lenne folytatni, és ne a balul sikerült párizsi legyen az utolsó egyéni versenyem" - árulta el döntés hátterét, utalva arra, hogy egyéniben az első fordulóban búcsúzott a nyári játékokon.
Emellett - jelezte - tisztult a kép a sportolói tervein túlmenően is: elvégzett egy coach-képzést, és célkeresztbe került a pszichológia mesterképzés elkezdése is.
"Kifejezetten a magas teljesítmény és annak a mentális oldala érdekel, ebben vagyok én is benne, ezt szeretném kutatni" - mondta. Egyelőre 2026-ig hosszabbított szerződést.
"Los Angelest szándékosan nem szeretném még bevonni ebbe a tervezésbe, már csak azért sem, mert akkor csak ezt a részét emelné ki mindenki, hogy én már a következő olimpiára készülök. Holott most nem ez mozgat, hanem például az, hogy úgy érzem, még tudnám segíteni a generációváltás küszöbén álló kardválogatottat. Meglátjuk, hogyan sikerül a visszatérés, de az biztos, hogy nem szeretném sokkal alább adni a korábbiaknál. Nem az a célom, hogy ellegyek valahogy a mezőnyben, hanem ott akarok továbbra is lenni a legjobbak között. Ha minden ideálisan alakul, lehet ebben még egy teljes olimpiai ciklus, de most még nem időszerű ezt latolgatni" - fejtette ki.
Szóba került az is, hogy a párizsi olimpián újabb három saját nevelésű vasasos vívó ért fel az ötkarikás dobogóra. Koch Máté és Nagy Dávid a párbajtőrcsapattal aranyérmet nyert, Rabb Krisztián pedig a kardválogatottal ezüstöt szerzett.
"Erről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, világszintű, hatalmas siker, hogy újabb három saját nevelésű vívónk jutott el ilyen szintre, két újabb olimpiai bajnokot adva a magyar sportnak. Ez az egész Vasas család és a szakosztály erejét mutatja. Olyan közösség van nálunk, amelyben fel tudjuk építeni ezeket a versenyzőket. Számomra, aki huszonöt éve vagyok a klub vívója, ez egy elképesztően nagy értéket jelent. Szeretnénk az utat folytatni, továbbra is megtalálni a fiatal tehetségeket, és végigsegíteni őket akár a legmagasabb szintekig" - mondta Szilágyi Áron.
A sportoló megemlítette, hogy az új szakági kapitány, Nemcsik Zsolt bízik benne, és visszavárja.
"Ez egy különleges helyzet, hiszen gyerekkorom óta ismerem őt, Gerevich György kezei alatt együtt készültünk a Vasasban, ő volt a példakép, utána együtt lettünk például világbajnokok, majd valamilyen szinten én vettem át tőle a stafétát. Nagy öröm, hogy most edző-versenyző felállásban is tudunk majd együtt dolgozni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a mindennapokban vasasos edző, Kósa Mikós irányításával fog készülni.
Szilágyi Áron a vívóedzéseket márciusban tervezi elkezdeni, a versenyzést illetően pedig a májusi, szöuli Grand Prix van nála célkeresztben.
(Forrás: MTI)
![](/wp-content/uploads/2024/12/Szil%C3%A1gyi_%C3%81ron.jpg)

Hozzászólások