Szilágyi Áront főszponzorként támogatja 2024-ig a Szerencsejáték Zrt.

Szilágyi Áron háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívót főszponzorként támogatja a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra való felkészülésben a Szerencsejáték Zrt.Bozóky Alex, a nemzeti szerencsejáték-szervező társaság vezérigazgatója a keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a cég 2024 végéig szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Európa- és világbajnok sportolóval. Hozzátette: ennek a partnerségnek több célja van, egyrészt nyugodt felkészülést szeretnének biztosítani Magyarország egyik legértékesebb sportolójának a párizsi olimpiára. Másfelől a Tippmix arcaként Szilágyi Áron fogja népszerűsíteni a sportfogadási játékot, továbbá aktívan részt vesz majd a vállalat "Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!" elnevezésű, a fogyatékossággal élők társadalmi és munkaerő piaci integrációját segítő programjában.
   

"Öröm számomra, hogy a magyar sporttal ilyen szimbiózisban lévő vállalat kötött velem együttműködési szerződést" - fogalmazott Szilágyi Áron, aki emlékeztetett arra, hogy már korábban is voltak olyan, a fogyatékossággal élő gyermekek ügyét segítő kampányszerű akciók, amelyekben részt vett. "Közös felelősségünk, hogy megkönnyítsük az életüket, intergáljuk őket a társadalomba és hogy segítsük őket" - jelentette ki a háromszoros olimpiai bajnok.
    

A 32 éves Szilágyi megerősítette, még fiatalnak és motiváltnak érzi magát és két fő célja van a következő évekre, az egyéni világbajnoki és a csapat olimpiai bajnoki aranyérem megszerzése, mert ezek még hiányoznak a repertoárjából. Bozóky Alex kiemelte, hogy a Szerencsejáték Zrt. 2021-ben 700 milliárd forintos rekord árbevételt ért el, és ennek több mint a fele származott a sportfogadási termékekből. Ehhez hozzájárult az elmúlt két évben bevezetett e-sport- és virtuális fogadás is, amelyek a sportfogadási szegmens árbevételének közel 10 százalékát tették ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com