Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt

Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában."Az elején kellően agresszívak voltunk, a blokktevékenység, illetve a sánc és a kapus közötti összhang szenzációs volt. Bartucz Laci olyan magabiztosságot adott hátul, ami után könnyű volt kézilabdázni" - értékelt a tatabányai meccs után az MTI-nek a lengyel Orlen Wisla Plock balátlövője, aki öt góllal és rendkívül hasznos védőmunkával járult hozzá a sikerhez.

Szita arra utalt, hogy a magyarok rögtön az elején 5-0-ra elhúztak, a mezőny legjobbjának megválasztott Bartucz pedig 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal zárt a kapuban. Hozzátette, a remek kezdést követően bátran csinálták a dolgukat, és ragaszkodtak a tervhez, amit az új szövetségi kapitány, Sótonyi László kért.

"Remélem, később is hasonló teljesítményt tudunk nyújtani elöl és hátul is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nyilván lesznek könnyebb és nehezebb mérkőzéseink is, de a legfontosabb, hogy fejlődjünk és minden meccsen jobb teljesítményt tudjunk nyújtani" - vélekedett.

Gáncs-Pető Máté, Karai Miklós és Mészáros Máté személyében három újonc is volt a csapatban, a korábbi kerettagok közül viszont Rodríguez Álvarez Pedro, Bodó Richárd, Krakovszki Zsolt, Pergel Andrej, Bóka Bendegúz, Sipos Adrián és a sérült Bánhidi Bence is hiányzott. Mindez egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét a játékra, Szita szerint azért, mert a csapat nagy része vagy együtt nőtt fel, vagy a válogatottban játszott már együtt.

"Mi hárman plockiak szinte éjjel-nappal együtt vagyunk, én például azt is tudom, Fazekas Gergő mire gondol a következő pillanatban. Az összeszokottság ilyen szempontból könnyen jött" - mondta a balátlövő arra utalva, hogy rajta és Fazekason kívül a szintén öt góllal zárt Ilic Zoran is a lengyel klubcsapatban kézilabdázik. Mint kifejtette, történtek bizonyos változások, de az edző "olyan nagy dolgokba nem nyúlt bele stratégiailag". Amit kért, ahhoz ragaszkodik, és azt meg is csinálták a pályán a játékosok.

A 105-szörös válogatott Szita a közelmúltbeli eredményeik kapcsán felidézte, hogy bár voltak hullámvölgyeik, de alapvetően jól teljesítettek, a legutóbbi világbajnoki selejtezőt leszámítva mindig minden kötelező eredményt hoztak, sőt sokszor extrákat is.

"Jól működő csapatot kapott a mester, és próbálja még jobbá tenni" - jegyezte meg. A védelem tengelyében Rosta Miklós foglalta el azt a kulcspozíciót Ligetvári Patrik mellett, amelyből 2018 óta Sipos Adrián tulajdonképpen kirobbanthatatlan volt. A Szeged beállója hatékonyan látta el feladatát és két gólt is szerzett. Az MTI-nek elmondta, azért alakult így a taktika, hogy ne kelljen kettőt cserélni a támadás és a védekezés között.

"Egész jól működött, de nyilván mindig van mit javítani rajta. Csak három edzésünk volt felkészülni és gyakorolni ezt a fajta védekezést és támadást, úgyhogy bízom benne, hogy a jövőben még jobb lesz" - vélekedett.

A változtatásokkal kapcsolatban megjegyezte: voltak apróságok, de nagy csodákat három nap alatt nem lehet tenni. Arra építettek ebben a néhány napban, ami eddig jól működött, azokat pedig igyekeztek javítani, amik nem annyira.

"A következő két napban biztosan visszanézzük ezt a meccset, és elemezzük, mi az, ami nagyon jó volt, és mi az, amiben még tudunk előrelépni, vagy esetleg máshogy kellene csinálni" - nyilatkozta. A ragyogó kezdés kapcsán úgy fogalmazott: az volt a tervük, hogy a meccs elején nagyon keményen, határozottan lépnek fel és távoli lövésekre kényszerítik az ellenfelet.

"Bartucz Laci fantasztikusan védett, ez a stabilitás az elején, és ez a kezdés megadta azt az alaphangulatot, illetve azt az alaphangot, amit kellett" - szögezte le. Rosta elismerte: ő sem érezte, hogy a csapatnak ebben az összeállításban ez lett volna az első meccse. Bár volt egy-két meg nem értés, de ez benne van a játékban.

"A csapat magja már jó néhány meccset lejátszott együtt, az elején ezért sem lehetett annyira érezni, hogy valami annyira új lenne. Amikor bejöttek a fiatalok, segítettünk nekik, ott voltunk körülöttük, úgyhogy nagyon szépen szálltak be."

A magyarok vasárnap 17.15-től Koszovó vendégei lesznek Urosevacban. A csoport negyedik tagja a Feröer-szigetek. Az első két helyezett, valamint a nyolc csoport legjobb négy harmadikja jut ki a portugál-spanyol-svájci közös rendezésű kontinenstornára.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com