Szlovák-horvát rangadó a magyar csoportban

Az Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzése szempontjából fontos mérkőzést rendeznek a magyar érdekeltségű Európa-bajnoki selejtezőcsoportban, ugyanis a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott Szlovákia vendége lesz.A két csapat egyformán hat ponttal várja a pénteki rangadót, a győztes pedig utoléri a szabadnapos magyarokat a csoport élén. Döntetlen esetén viszont Marco Rossi csapata mindenképpen éllovas marad, ráadásul riválisai lépéshátrányba kerülnek, mivel mérkőzésszámban utolérik a magyarokat, hátrányuk viszont egyformán két pont lesz.

    
A továbbjutásért versengő négy gárda között bár pontszámban vannak különbségek, még sincs egyik sem komoly lépéselőnyben ellenfeleivel szemben. Ennek oka, hogy az eddigi négy játéknapon a magyar, a szlovák, a horvát és a walesi válogatott is megnyerte hazai meccseit, míg a sereghajtó Azerbajdzsánt mindegyik legyőzte. Ezt figyelembe véve a szlovákoknak van több veszíteni valójuk a trnavai összecsapáson, míg a horvátok már pontszerzéssel is lépéselőnybe kerülnének.
  

A walesi gárda számára Cardiffban kötelező a pont nélküli azeriek legyőzése, ha versenyben akar maradni az első két helyért.


    Eb-selejtező, E csoport, 5. játéknap:
    péntek:
Wales-Azerbajdzsán, Cardiff 20.45
Szlovákia-Horvátország, Trnava 20.45


    A csoport állása:
1. Magyarország  4  3 - 1   6- 4  9 pont
2. Szlovákia     3  2 - 1   7- 2  6
3. Horvátország  3  2 - 1   5- 4  6
4. Wales         3  1 - 2   2- 3  3
5. Azerbajdzsán  3  - - 3   3-10  0
    Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.


    Korábbi eredmények:
    1. játéknap (2019. március 21.):
Szlovákia-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)
Horvátország-Azerbajdzsán 2-1 (1-1)
    2. játéknap (2019. március 24.):
MAGYARORSZÁG-Horvátország 2-1 (1-1)
Wales-Szlovákia 1-0 (1-0)
    3. játéknap (2019. június 8.):
Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG 1-3 (0-1)
Horvátország-Wales 2-1 (1-0)
    4. játéknap (2019. június 11.):
MAGYARORSZÁG-Wales 1-0 (0-0)
Azerbajdzsán-Szlovákia 1-5 (1-3)


    A csoport további programja:
    szeptember 9.:
Azerbajdzsán-Horvátország, Baku 18.00
MAGYARORSZÁG-Szlovákia, Groupama Aréna 20.45
    október 10.:
Horvátország-MAGYARORSZÁG, Split 20.45
Szlovákia-Wales, Trnava 20.45
    október 13.:
MAGYARORSZÁG-Azerbajdzsán, Groupama Aréna 18.00
Wales-Horvátország, Cardiff 20.45
    november 16.:
Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00
Horvátország-Szlovákia, Rijeka 20.45
    november 19.:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán 20.45


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com