Szlovákia ellen kezdődik a sorozat

A szlovák válogatott ellen Érden kezdi a 2020-as férfi kézilabda Európa-bajnokság selejtezősorozatát a magyar nemzeti csapat szerdán.Az áprilisi sorsolás előtt Magyarországot az első kalapba sorolták be, a másodikból az oroszokat, a harmadikból a szlovákokat, a negyedikből pedig az olaszokat kapta, és a 7. csoportba került. A magyar válogatott a szlovákokkal legutóbb 2016 decemberében játszott, és az érdi felkészülési tornán 35-26-ra nyert. Az örökmérleg 21 győzelem, négy döntetlen és hat vereség.

    
"Várakozással tekintünk a selejtező kezdetére. Tudjuk, hogy erős ellenfeleink miatt komoly kihívás előtt állunk, de ha ki akarunk jutni egy nagy tornára, ilyen csapattokkal kell játszanunk. Nagyon várjuk már a szombati, hazai mérkőzést, de most csak a magyarok elleni, szerdai találkozóra összpontosítunk" - nyilatkozta a szlovák szövetség honlapján a dán Heine Ernst Jensen szövetségi kapitány, aki idén vette át a válogatott irányítását.
    

Hozzátette, játékosai motiváltak és mindent megtesznek, hogy jó mérkőzéseken pontokat szerezzenek. Radoslav Antl másodedző közölte, sérülések, betegségek miatt több változás is volt a keretükben. Az Eger korábbi balszélsője válogatott játékosként egyszer részese volt a magyarok elleni sikernek. "Nem lenne rossz, ha ebben az új szerepkörben is sikerrel járnék a magyarok ellen. Mindannyian szeretnénk győzni, és ha a kapusainknak jó napjuk lesz, minden lehetséges" - vélekedett.
    

Hozzátette, a létszámemelés miatt elméletileg nagyobb esélyük van a kijutásra, de nagyon nehéz csoportba kerültek. "Kaphattunk volna könnyebb ellenfeleket is. Nem szabad óriási célokat megfogalmaznunk, hiszen riválisaink a világ legjobbjai közé tartoznak, de meglepetésre bármikor képesek lehetünk. Nem akarjuk olcsón adni a bőrünket. Szeretném, hogy egy vagy két pontot szerezzünk az első két meccsünkön" - magyarázta Antl.
    

A szlovákok keretében három NB I-es játékos szerepel: Marián Zernovic a Ferencváros, Ąubomír Duris a Gyöngyös, Otto Kancel pedig a Balatonfüred kézilabdázója. A magyar kispadon a szerdai, érdi meccsen mutatkozik be ismét Csoknyai István szövetségi kapitány, aki 2009 és 2010 között egyszer már vezette a válogatottat, a többi között a 2010-es, magyar szempontból sikertelen Európa-bajnokságon is ő dirigált.
    

Bár a svéd Ljubomir Vranjes menesztése után a Balatonfüredi KSE vezetőedzőjét ideiglenesen nevezték ki a csapat élére, Kocsis Máté, a magyar szövetség elnöke kijelentette, a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is ő vezeti majd a válogatottat. "Szerintem pontatlan megfogalmazás az ideiglenes szó. Ideiglenesen most a két Eb-selejtezőre került kinevezésre, de a világbajnokságra is vele megyünk és az azt követő időszakban is gondolkodunk a személyében. Az, hogy mellé ki társul majd, kik kerülnek még a stábba, esetleg ki lehet még társa, vagy társ-szövetségi kapitány, arról még vita van, vele is egyeztetünk" - nyilatkozta az Echo TV-ben Kocsis.
    

A nyolc selejtezőcsoport első és második helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik jut ki a norvég, svéd, osztrák közös rendezésű tornára. A csoportharmadikok rangsora az első és a második helyezettek elleni mérkőzések alapján készül majd el. A tornát 2020. január 10. és 26. között Göteborgban, Malmőben, Stockholmban, Grazban, Bécsben és Trondheimben rendezik, így a három házigazda, Svédország, Ausztria és Norvégia válogatottja, valamint a címvédő Spanyolország automatikusan tagja a mezőnynek, amely első alkalommal lesz 24 csapatos.


    A magyar válogatott mérkőzései:
    -------------------------------
1. forduló, október 24., szerda: Magyarország-Szlovákia, Érd 18.30
2. forduló, október 27., szombat: Olaszország-Magyarország, Padova 18.45
3. forduló (2019. április 10. vagy 11.): Oroszország-Magyarország
4. forduló (2019. április 13. vagy 14.): Magyarország-Oroszország
5. forduló (2019. június 12. vagy 13.): Szlovákia-Magyarország
6. forduló (2019. június 15. vagy 16.): Magyarország-Olaszország


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com