Szlovákiai tornagyőzelemmel hangolt a női válogatott

Szlovákiai tornagyőzelemmel hangolt a hétvégi bukaresti 3x3-as kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőre a magyar női válogatott.A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Papp Dia, Lelik Réka, Kiss Virág, Turner Yvonne összetételű nemzeti csapat - amely három hete készül együtt - Bazinban (Pezinok) egy 12 csapatos viadalt nyert meg, a fináléban 21-13-ra verve a csehek A válogatottját. Magyar részről egy B csapat is elindult a tornán Laufer Gabriella, Mányoky Réka, Molnár-Budácsik Dorka, Tóth Orsolya összeállításban, amely a harmadik helyen zárt.

A két magyar együttes egymással vívta az elődöntőt, és ott hosszabbítás után az A jelű gárda diadalmaskodott 21-19-re.

A női válogatott pénteken kel útra a román fővárosba, ahonnan mindkét nemnél három-három csapat jut ki a Koppenhágában szeptember 5. és 7. között sorra kerülő Eb-re. A B csoport küzdelmeiben Görögország, Ukrajna, Szerbia és Törökország lesz a magyarok ellenfele.

A kontinenstorna 12-12 válogatottat számláló mezőnyében már ott van a férfiaknál a rendező Dánia, a címvédő Ausztria, továbbá a ranglistáról Szerbia, Franciaország és Hollandia. Női részről a rendező dánok és a legutóbb győztes spanyolok mellett Hollandia, Franciaország és Németország szerzett részvételi jogot a rangsor alapján.

A nemzeti együttes - akkor még Papp, Kiss, Böröndy Vivien, Szabó Fanni felállásban, Földi Attila kapitány irányításával - tavaly májusban kétszer is játszhatott az olimpiai kvótáért a debreceni selejtezőben, de végül csak negyedik lett, és nem jutott ki a párizsi játékokra.

A válogatottra még egy nagy megméretés vár a nyáron: június végén az ulánbátori világbajnokságon is érdekelt lesz. A bukaresti Eb-selejtezőben ott lesz a magyar férfi válogatott is, Csirke Ferenc szövetségi kapitány Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás és Rosic Uros játékára számít az A csoportban Lettország és a házigazda Románia ellen.

Az Eb-selejtező mezőnye:

nők: Magyarország, Belgium, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Románia, Szerbia, Törökország, Ukrajna

férfiak: Magyarország, Belgium, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Románia, Spanyolország, Svájc, Törökország, Ukrajna

A női válogatott menetrendje a B csoportban:

június 7.:

Magyarország-Görögország 14.10

Magyarország-Ukrajna 18.15

június 8.:

Magyarország-Szerbia 12.55

Magyarország-Törökország 17.15

A férfi válogatott menetrendje az A csoportban:

június 7.:

Magyarország-Lettország 18.50

Magyarország-Románia 21.05

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com