Szlovéniában meglepetést okoznának a magyarok

Szlovéniában szeretne meglepetést okozni a magyar futsalválogatott, amely csoportja éléről várja a szerdai folytatást a 2026-os Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában.Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese, amely csütörtökön 5-0-ra felülmúlta Montenegrót a selejtező első körében, hétfőn utazott el Ljubljanába, ahol szerdán 18 órakor lép pályára az első kalapos szlovén válogatottal szemben. A hazai szövetség (MLSZ) honlapja szerint a két csapat eddig 18-szor találkozott egymással, ebből nyolcszor a magyarok, hatszor pedig a szlovénok jöttek ki győztesen, valamint négyszer döntetlennel végződött a találkozó.

"Ha szeretnénk megvalósítani az álmainkat és kijutni az Eb-re akkor a szlovénok ellen vagy itthon vagy idegenben kell egy bravúrt elérni. Mi úgy készülünk hogy szeretnénk pontot vagy pontokat elhozni tőlük szerdán. Szombattól kifejezetten rájuk készülünk de már korábban is feltérképeztük őket és nyugodtan mondhatom hogy van esélyünk ellenük" – mondta a Montenegró ellen négy találatot szerző Pál Patrik, majd hozzátette, hogy a szlovénok is erősek fizikálisan, viszont gyorsabbak, mint a montenegróiak voltak, így mindenféleképpen oda kell figyelni a védekezésre. Emellett az ellenfél egyéni kvalitásait is számításba kell venni, valamint a támadásokban is kreatívnak kell maradnia a csapatnak. Pál szerint Ljubljanában várhatóan nem lesz annyi helyzete a magyar csapatnak, mint legutóbb Montenegró ellen volt, így különösen fontos a jó helyzetkihasználás.

A selejtezők decembertől áprilisig tartanak, a magyarok a szlovén, a montenegrói és a norvég együttessel kerültek egy csoportba. A négyesből az első helyezett biztosítja helyét a 2026-ban Lettországban és Litvániában sorra kerülő Eb-n, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki az Eb-részvételt.

A magyarok március 7-én a norvég válogatottal csapnak majd össze itthon a harmadik fordulóban. Az északiak múlt héten hazai környezetben 2-1-re kikaptak a szlovénoktól, hétfőn viszont vendégként 1-0-ra győztek a montenegróiak ellen.

A négyes csoport állása az első fordulót követően:

1. MAGYARORSZÁG 3 pont (5-0),

2. Szlovénia 3 (2-1),

3. Norvégia 0 (1-2),

4. Montenegró 0 (0-5)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com