Szoboszlai lett a Bransley elleni meccs embere

Szoboszlai Dominikot választották a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói a Barnsley elleni FA Kupa-találkozó legjobbjává.A Premier League címvédője, az angol bajnokságban negyedik helyezett csapat hétfő este 4-1-re győzte le otthon a harmadosztályú Barnsleyt a sorozat harmadik fordulójában.

A magyar válogatott csapatkapitánya a kilencedik percben pazar gólt lőtt, mintegy 25 méterről bombázott a jobb felső sarokba, de emellett is aktívan mozgatta együttesét, szervezte a játékot. Az első félidő hajrájában, 2-0-s állásnál ugyan nagyot hibázott, egy visszazárásnál lefutotta az ellenfél támadóját, Adam Phillipset, megszerezte előle a labdát, de az ötösön belül egy szerencsétlen mozdulattal "ott hagyta előtte", amiből megszületett a szépítés. Ennek ellenére a drukkerek őt látták a legjobb liverpoolinak, az idény során immár hatodszor.

A magyar játékos a meccs után a pályán úgy nyilatkozott, hogy olyan hibát követett el, amit könnyen el lehetett volna kerülni, de előfordul az ilyen a futballban. Egyúttal elnézést kért a csapattársaitól, hogy megnehezítette a dolgukat.

Arne Slot vezetőedző a sajtótájékoztatón azt mondta, nem ejtett szót az esetről a szünetben, inkább arról beszélt, hogy lehetne gördülékenyebb, tempósabb a játékuk a második félidőben, mert nem tudtak sok helyzetet kialakítani. Arra is kitért, nem először fordult elő, hogy vezetnek két góllal, simának tűnik a mérkőzés, aztán hanyagságból vagy figyelmetlenségből kapnak egy gólt, amivel alapvetően megváltozik a helyzet. A mostani esetet illetően magával Szoboszlaival fogja megosztani a gondolatait - árulta el.

A 32 között a Liverpool a Manchester Unitedet búcsúztató Brightonnal találkozik majd február 13. és 16. között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com