Szoboszlai sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez

Szoboszlai Dominik kisebb sérülése miatt nem csatlakozik az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Red Bull Salzburg középpályása a hét első felében a klubjánál marad további kezelésekre. Marco Rossi szövetségi kapitány - Szoboszlai mellett - izomsérülés miatt Pátkai Mátéra és Tamás Krisztiánra sem számíthat a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint az Azerbajdzsán elleni csütörtöki és vasárnapi összecsapásokon. A francia Le Havre-t erősítő Bese Barnabás játéka is kérdéses: ő ugyan megérkezett Budapestre, de rögtön MR-vizsgálatra ment a repülőtérről, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése.    

    
A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi János behívása mellett döntött. "Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet. Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló, cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják" - mondta Marco Rossi.
    

A magyar csapat csütörtökön 20.45 órakor lép pályára Splitben, vasárnap pedig 18 órától játszik az azeriekkel a Groupama Arénában. Utóbbi zártkapus mérkőzés lesz, de 14 éven aluliak ott lehetnek majd a lelátón. Az E csoportban öt fordulót követően a horvátok állnak az élen tíz ponttal, őket követik a szlovákok és a magyarok kilenccel. A walesiek a negyedikek hat ponttal, de ők eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, míg az utolsó helyezett azeriek öt találkozón mindössze egy pontot szereztek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com