Szoboszlaiék Párizsban, Bundesliga-rangadó Münchenben

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a Paris Saint-Germain otthonában lép pályára szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első felvonásán.A Parc des Princes-ben két remek formában lévő gárda, a francia és az angol listavezető találkozik egymással. A Liverpool 13 pontos előnnyel vezeti a Premier League-et, ebben nagy szerepe van a magyar válogatott csapatkapitányának, aki a közelmúltban a címvédő Manchester City otthonában megnyert rangadón gólt és gólpasszt ért el, majd ezt követően betalált a Newcastle United ellen is.

A BL-ben a Liverpool 21 pontjával megnyerte az alapszakaszt, így az egyenes kieséses szakasz első körében nem kellett játszania, míg a PSG a 15.

helyen zárt, s az első fordulóban pedig 10-0-s összesítéssel ütötte ki a Brestet. Riválisához hasonlóan a PSG is nagyszerű formában várja a szerdai összecsapást, a legutóbbi tíz tétmérkőzését megnyerte, összességében pedig 22 találkozó óta veretlen, legutóbb november 26-án a Bayern Münchentől kapott ki.

Mindkét gárda találkozott már ebben a szezonban mostani ellenfele nagy vetélytársával: a PSG kétgólos hátrányból fordítva győzte le otthon a Manchester Cityt, míg a Liverpool a Lille felett diadalmaskodott ugyancsak az alapszakasz 7. fordulójában.

A szerdai játéknap másik slágerpárosítása a német házirangadó a Bayern München és a Bayer Leverkusen között: a két csapat nemrég a bajnokságban találkozott egymással, akkor a gyógyszergyáriak hatalmas fölényben futballoztak a müncheniek ellen, akik azonban kihúzták gól nélküli döntetlennel, aminek köszönhetően megőrizték magabiztos előnyüket a tabella élén a Bundesliga címvédőjével szemben.

A két csapat először néz szembe egymással a nemzetközi kupaporondon, a Bundesligában eddigi 92 összecsapásukból 52-t nyertek a müncheniek, a Leverkusen 20 győzelemnél tart. Kieséses párharcban a Német Kupában nyolcszor kerültek szembe egymással, legutóbb december 3-án a Leverkusen Nathan Tella góljával nyert az Allianz Arenában.

Érdekesség, hogy legutóbb az Európa-liga 2016/17-es kiírásában rendeztek német párharcot egyenes kieséses szakaszban, akkor a Schalke 04 és a Borussia Mönchengladbachot búcsúztatta a legjobb 16 között. A BL-ben ez mindössze a hatodik "Bundesliga-meccs lesz", a Bayern mindegyiknek részese volt.

A további szerdai párharcokban az olasz bajnoki címvédő és listavezető Internazionale a Feyenoordhoz látogat, amely a rájátszás első körében városi riválisát, az AC Milant búcsúztatta, míg a spanyol éllovas Barcelona a portugál Benfica otthonában lép pályára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com