Szoboszlaira nagy hatással van a BL-himnusz

Szoboszlai Dominik, a Salzburg magyar válogatott labdarúgója biztos benne, hogy kedden a belga Genk elleni mérkőzésen nem fog elfáradni, olyan komoly hatással van rá a Bajnokok Ligája himnusza.A 18 éves támadó középpályás a közmédiának adott hétfői interjúban elmondta, már gyermekkorában az volt az álma, hogy játékosként a pályán hallgathassa a BL indulóját. Erre valószínűleg kedden este kerül sor első alkalommal, bár egyelőre nem tudja, hogy kezdő-e lesz-e a KRC Genk ellen a csoportkör első fordulójában.

   
Szoboszlai felidézte: élete első nemzetközi kupameccsén - március közepén az Európa-ligában a Napoli ellen - az hajtotta, hogy 30 ezren szurkoltak a lelátókon, most pedig azért nem fog elfáradni, mert a kezdés előtt olyan hatással lesz rá a BL-himnusz. Hozzátette, van benne drukk, izgulni viszont nem nagyon szokott.
    

Szoboszlai, aki egy hete a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen szabadrúgásból lőtt gólt, kijelentette: már pályafutása kezdetén az volt a célja, hogy a Bajnokok Ligájában futballozzon, megdolgozott érte, hogy ez sikerüljön, és továbbra is a legmagasabb szinten szeretne játszani. Az osztrák bajnokcsapat az E csoportban a Genk mellett a címvédő Liverpool és a Napoli együttesével találkozik.
    

"Nem rossz csapatokkal vagyunk egy csoportban. A realitást is nézni kell, de szerintem bármi megtörténhet, csak 95 percig tartanunk kell magunkat ahhoz, amit megbeszélünk a meccs előtt" - fogalmazott a magyar játékos. Szoboszlai kijelentette, nagyon örülne a továbbjutásnak, és bár biztosan nehéz dolguk lesz, mindent megtesznek ennek érdekében.
    

"Magamtól azt várom, hogy játsszak jól, hívjam fel magamra még jobban a figyelmet, és jöjjenek a gólok, gólpasszok" - mondta Szoboszlai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com