Szocsi 2014: Keszler Andreának sem sikerült az elődöntőbe jutás

A XXII. Téli Olimpiai játékok negyedik napján számos rövidpályás gyorskorcsolya számot rendeztek, köztük azt az 500 méteres versenyt is, ahol magyar indulóért is drukkolhattunk.


szocsi-2014


A női gyorskorcsolyázók 500 méteres küzdelmében nyolc előfutamot rendeztek. Minden előfutamban négy versenyző küzdött meg az elődöntőbe jutásért, azonban futamonként csupán két ember léphetett tovább. Egyetlen magyar indulóként Keszler Andrea a második előfutamban kapott helyet.


Ahogyan korábban férfi versenyzőinknek 1500 méteren, úgy sajnos Keszler Andreának sem sikerült 500 méteren a továbbjutás. Előfutamában csupán negyedikként ért célba, így búcsúzott a versenytől.


Nem ez volt azonban Andrea számára a mai utolsó verseny, hiszen három társával Heideum Bernadettel, Darázs Rózsával és Lajtos Szandrával együtt érdekeltek lesznek a 3000 méteres rövidpályás női gyorskorcsolya váltóban.


Két elődöntőt rendeztek a női 3000 méteres gyorkorcsolya váltóban.  A magyar lányok a saját elődöntőjük negyedik, azaz utolsó helyén zártak, így a B döntőbe kerültek. 


Hozzászólások

Szocsi 2014: Kanada nyerte a férfi jégkorongdöntőt

Szocsi 2014: Kanada nyerte a férfi jégkorongdöntőt

Elérkezett a XXII. Téli Olimpiai Játékok utolsó napja, nemsokára kialszik az olimpiai láng. A mai napon már csak három versenyszámban osztottak érmeket. Az idei ötkarikás játékok zárószáma a Svédorszá...

Szocsi 2014: Az oroszok négyes bobban is elsők és az éremtáblázatot is megnyerték

Szocsi 2014: Az oroszok négyes bobban is elsők és az éremtáblázatot is megnyerték

Elérkezett a XXII. Téli Olimpiai Játékok utolsó napja, ma este kialszik az olimpiai láng. Az utolsó versenyszámok egyike, amelyben olimpiai érmeket osztottak a férfi négyes bob volt. Az idei téli ö...

Szocsi 2014: Hármas orosz győzelem a férfi sífutók 50 kilométeres versenyén

Szocsi 2014: Hármas orosz győzelem a férfi sífutók 50 kilométeres versenyén

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenhetedik, s egyben utolsó napján rendezték meg a férfi sífutók 50 kilométeres szabad stílusú versenyét. Nem hiába hagyták ezt utoljára, hiszen a sífutó számok közül e...

Szocsi 2014: Finnország kiütötte az Egyesült Államokat a férfi jégkorongtorna bronzmeccsén

Szocsi 2014: Finnország kiütötte az Egyesült Államokat a férfi jégkorongtorna bronzmeccsén

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenhatodik napján lejátszották a férfi jégkorongtorna bronzmérkőzését. A holnapi Kanada-Svédország finálé előtt ma Egyesült Államok és Finnország nemzeti válogatottja s...

Szocsi 2014: Mario Matt a műlesiklás olimpiai bajnoka

Szocsi 2014: Mario Matt a műlesiklás olimpiai bajnoka

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenhatodik napján az alpesi sí versenyek is befejeződtek. A legutolsó szám ebben a sportágban a nagyon izgalmasnak ígérkező férfi műlesiklás vagy más néven szlalom volt...

Szocsi 2014: Az orosz férfi biatlon váltóé az aranyérem

Szocsi 2014: Az orosz férfi biatlon váltóé az aranyérem

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenhatodik napján rendezték meg az utolsó biatlon versenyszámot Szocsiban. A hölgyek tegnapi váltója után a férfi mezőny is nekivágott a 4X7,5 kilométeres csapatverseny...

Szocsi 2014: Marit Björgen 30 km-en is olimpiai bajnok

Szocsi 2014: Marit Björgen 30 km-en is olimpiai bajnok

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenhatodik napján a női sífutók is befejezték olimpiai szereplésüket Szocsiban. Utolsóként a 30 kilométeres tömegrajtos versenyen mérhették össze a tudásukat a világ le...

Szocsi 2014: Papírforma győzelem született női műlesiklásban

Szocsi 2014: Papírforma győzelem született női műlesiklásban

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenötödik napján a női alpesi sízők is befejezték olimpiai szereplésüket. A legutolsó szám, amelyben összemérhették tudásukat a műlesiklás volt. Ahogy a világkupában is...

Szocsi 2014: Az ukrán csapat nyerte a női biatlon váltót

Szocsi 2014: Az ukrán csapat nyerte a női biatlon váltót

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenötödik napján rendezték meg a női sílövők utolsó versenyszámát Szocsiban. A biatlonos hölgyek a 4X6 kilométeres váltóban szerezhettek utoljára érmeket az idei téli o...

Szocsi 2014: Kanadai aranyérem női sí crossban

Szocsi 2014: Kanadai aranyérem női sí crossban

A XXII. Téli Olimpiai Játékok tizenötödik napján a férfiak után a női freestyle sízők között is kiosztották az olimpiai érmeket sí cross versenyszámban. A freestyle sí, vagyis a síakrobatika a téli...

http://ujhazak.com