Szőke Alex: mind a három világversenyen szeretnék dobogóra állni

A tokiói olimpián a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában ötödik Szőke Alex hatalmas elvárásokkal vág bele a 2022-es évbe, a még csak 21 éves birkózó ugyanis szeretne a 23 éven aluliak és a felnőttek között is dobogóra állni az idei világversenyeken.Az ESMTK világbajnoki ezüstérmese az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy az év első kiemelt világversenye különösen fontos számára, ugyanis március 28. és április 3. között a budapesti BOK Csarnokban kerül sor a felnőtt birkózó Európa-bajnokságra, amelyen szerinte a sportág európai "nagyágyúi" mind szőnyegre lépnek majd.
    

"Bízom abban, hogy jól fel fogok tudni készülni és jó sorsolást kapok. Azt már említettem, hogy a dobogón szeretnék állni, és nyilván az lenne a legeslegjobb érzés, hogy ha a legtetején állhatnék és a magyar himnuszt tudnák nekem eljátszani. Az tényleg valami eszméletlen lenne" -  mondta. A fiatal birkózó tervei között szerepel még a szeptemberi felnőtt világbajnokság Belgrádban és az októberi U23-as világbajnokság Spanyolországban.
    

"Szeretnék ezekre a versenyekre maximálisan felkészülni, mind a három helyen természetesen a dobogóra állni, és jó lenne minél fényesebb érmet hazahozni" - tette hozzá. Az olimpiát követően Szőke az oslói vb-n ezüstérmet szerzett, és mint mondta, nagyon büszke arra, hogy ilyen fiatalon döntőt birkózhatott ebben a súlycsoportban. Majd kihagyta a korosztályos világbajnokságot, mert szerinte az már túl sok lett volna az elmúlt évre. "Hiába mondják azt sokan, hogy fiatal szervezet és bírja, azért megviselt ez a pár világverseny is" - fogalmazott Szőke Alex.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com