Szöllősi György szerint "legitim döntés" születik
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke szerint azzal, hogy rekordszámú szakértő adta le voksát, "legitim döntés" születik majd 67. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán.Szöllősi György kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, az MSÚSZ-nek 7-800 közötti létszámából 541-en szavaztak - először lépték át a félezer voksot -, ez is jól mutatja, hogy a szakmának is fontos az ügy, ennyi szakértő véleményéből jön ki a végeredmény.
Az MSÚSZ elnöke megjegyezte, a gála legnagyobb felelőssége, hogy évről évre a magyar sport világszínvonalához próbáljanak a sportújságírók felnőni, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a sikerek letéteményeseit.
"Az új év elején ez egy olyan alkalom, ahol a magyar sport szereplői ilyen nagy létszámban és emelkedett hangulatban, évente egyszer tudnak összejönni. Ezt a hangulatot kell megteremteni." - fogalmazott.
A két fő kategóriában, a férfiaknál három olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf, míg a nőknél az ugyancsak ötkarikás aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle, a kézilabdázó Klujber Katrin és a Párizsban szintén diadalmaskodó tekvondós Márton Viviana került a legjobb három közé.
Az MSÚSZ elnöksége öt kategóriában tízes jelöltlistákat állított össze, a szavazás december 16-án kezdődött, a szervezet jövő hétfőn az Operaházban rendezi meg az M4 Sport-Az Év Sportolója Gála 2024 díjátadót. A műsor 19.30-tól lesz látható az M4 Sporton.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások