Szombaton rajt, Farkas szeretne sok pontot gyűjteni
Szombaton rajtol Budapesten, a Marczibányi téri City Squash Clubban a 32 ezer dollár összdíjazású fallabda PSA World Tour-verseny, amelyen a Világjátékok-ezüstérmes Farkas Balázs is pályára lép.
"Tavaly nagyon bizonyítani akartam, most inkább felszabadultan, de maximális koncentrációval játszom. Szeretnék sok pontot szerezni, hogy előrébb lépjek a világranglistán, és a nézők úgy menjenek haza, hogy megérte kijönni" - idézte a hazai éljátékost a magyar szövetség hírlevele.
Farkas először vasárnap 16.45 órakor lép majd pályára. A szerdáig tartó tornára öt kontinensről, 16 országból 24 játékos érkezik, köztük több top 100-as fallabdázó. A magyar színeket Farkas mellett Takács Benedek és Simon Dániel képviseli.
A magyar szövetség kiemelte: a fallabda világszerte fejlődő sportág, 2028-ban Los Angelesben bemutatkozhat az olimpián is, így a budapesti verseny különleges alkalom a hazai közönség számára, hogy testközelből figyelhesse a legjobbak játékát.
A mérkőzések szombaton és vasárnap déltől este hétig zajlanak majd, hétfőn 15 órától a negyeddöntőket, kedden 18 órától pedig az elődöntőket rendezik, míg a döntőre szerdán 19 órakor kerül sor.
(Forrás: MTI)
"Tavaly nagyon bizonyítani akartam, most inkább felszabadultan, de maximális koncentrációval játszom. Szeretnék sok pontot szerezni, hogy előrébb lépjek a világranglistán, és a nézők úgy menjenek haza, hogy megérte kijönni" - idézte a hazai éljátékost a magyar szövetség hírlevele.Farkas először vasárnap 16.45 órakor lép majd pályára. A szerdáig tartó tornára öt kontinensről, 16 országból 24 játékos érkezik, köztük több top 100-as fallabdázó. A magyar színeket Farkas mellett Takács Benedek és Simon Dániel képviseli.

Hozzászólások