Szombaton rendezik a magyarországi szakaszt

Szombaton rendezik a Visegrád 4 nemzetközi kerékpárverseny magyarországi szakaszát.A hazai sportági szövetség honlapja előzetesében kiemelte: ezúttal ez az első állomása a Visegrádi Csoport tagországai (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös versenysorozatának. A mezőny az előző évekhez hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron szintén hagyományosan Pannonhalmán ér célba.

A több mint harminc éves múltra visszatekintő Visegrádi Együttműködés tagországai 2013 óta rendezik ilyen néven a viadalt, amely kezdetben egy egyben teljesítendő 500 kilométeres távot jelentett amatőrök számára. Azóta bekerült a nemzetközi szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatába, és a világbajnokságokra, illetve olimpiákra is kvalifikációs pontokat ad, négy különálló, 1.2 UCI-kategóriás egynapos versenyként.

A rajtra szombaton 11 órakor kerül sor a Carl Lutz rakparton, a 152 kilométeres táv megtétele során a nemzetközi mezőny többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk és Csetény érintésével érkezik meg - várhatóan 14.50 és 15.20 között - Pannonhalmára, ahol a bringásoknak a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos meredekségű térköves emelkedővel.

Törzsök Zsolt főszervező kitért rá: ebben az évben is nagy hangsúlyt kap a turisztikai megjelenés, hiszen a viadal ezúttal is a világörökség részét képező területen, a Pannonhalmi Főapátság meredekén ér véget.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com