Szombaton zárt körben zajlik a Savaria Kupa-X. Tóth Géza súlyemelő verseny

A koronavírus-járvány miatt zárt körben rendezik meg szombaton Szombathelyen a Savaria Kupa-X. Tóth Géza-emlékversenyt, amelyre minden korábbinál több, összesen 78 súlyemelő nevezett - közölték kedden sajtótájékoztatójukon a szervezők.A délelőtt tíz órakor kezdődő megméretésnek a Haladás VSE Rohonci úti sportkomplexuma ad otthont, az olimpiai ezüstérmes súlyemelő nevét viselő emlékversenyen ott lesz az áprilisi moszkvai Európa-bajnokságra készülő felnőtt magyar válogatott tagjainak többsége is, számukra ez az erőpróba az utolsó felkészülési lehetőségek egyike - mondta Márkus Erzsébet, a Haladás súlyemelő szakosztályának vezetője, a 2000-es sydneyi olimpia ezüstérmese.

    
Hozzáfűzte: a verseny a nagy létszám miatt öt körben zajlik. Szerda éjfélig lehet módosítani a nevezésen, ezt követően mindenkinek abban a súlycsoportban kell indulnia, ahová leadta a jelentkezését, s aki a mérlegelésig nem tud a kellő súlyra lefogyasztani, az új szabályok szerint kizárja magát a versenyzésből. Márkus Erzsébet elmondta azt is: tizenhat hazai egyesületből érkeztek nevezések, 36 nő és 42 férfi indul, közülük 41-en az utánpótlás-korosztályhoz tartoznak. A házigazda Haladás VSE idén is nagy létszámban, 14 fővel képviselteti magát.
    

Hencz Kornél, a Vas megyei szövetség elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nagy hangsúlyt fektetnek a régi elődök tiszteletére, ezért alakítottak ki a Haladás sportkomplexum új súlyemelő termében nemrég egy dicsőségfalat, amelyen kiemelt helyet kapott a Haladás egykori olimpiai ezüstérmes versenyzője, Tóth Géza.
    

Kalmár Attila, a rendező Pannonsport Kft. ügyvezetője kiemelte: a verseny a hazai súlyemelés élvonalának jelentős megméretése, melynek szervezői továbbra sem adták fel tervüket, hogy az amúgy pénzdíjas - ettől a maga nemében Magyarországon unikálisnak számító - viadalt nemzetközivé tegyék.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com