Sztárparádé Kaposváron, célkeresztben a világbajnoksággal

Szerdától szombatig Kaposváron rendezik az úszók 127. nagymedencés országos bajnokságát, ahol a sportág színe java, olimpiai aranyérmesek, világ- és Európa-bajnokok ugranak medencébe.A Csik Ferencről elnevezett létesítményben mindegyik regnáló magyar olimpiai bajnokot láthatja a közönség. A nevezési listára utolsóként Milák Kristóf neve került fel: a Honvéd klasszisa 50, 100 és 200 méter pillangón, valamint 100 méter gyorson indul. A 25 éves úszót első alkalommal láthatja a közönség a párizsi játékok óta.

A legutóbbi olimpián 200 méter háton aranyérmes Kós Hubert friss amerikai egyetemi bajnokként és az év legjobb férfi NCAA-versenyzőjeként érkezik az eseményre. A 22 éves kiválóság az Egyesült Államokban másfél héttel ezelőtt nem hivatalos világcsúcsokat is úszott (yardos medencében), így remek formában várja a küzdelmeket, igaz, fő számában ezúttal nem áll rajthoz.

A francia fővárosban a Szajnában nyert 10 kilométeren Rasovszky Kristóf.

A nyíltvízi szám regnáló világbajnoka várhatóan nagy csatát vív majd korábbi veszprémi csapattársaival, a Párizsban mellette bronzérmes, a medencében 1500 méter gyorson negyedik Betlehem Dáviddal, illetve Sárkány Zalánnal, aki decemberben aranyérmet nyert a Duna Arénában rendezett rövidpályás világbajnokságon, a közelmúltban pedig Kóshoz hasonlóan NCAA-bajnok lett.

A nőknél mindenképpen ki kell emelni Jackl Vivient, aki másfél hónapja váltott edzőt, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi edzője és férje, Shane Tusup készíti fel. A 16 éves versenyző - aki tavaly éppen az ob-n robbant be a felnőttek mezőnyébe a 400 méter vegyesen úszott olimpiai szinttel - Hosszú sikerkorszakához hasonló "kőkemény" programot úszik majd, kilenc egyéni számban nevezett.

Legutóbb az 1992-es országos bajnokságon fordult elő, hogy három ötkarikás aranyérmes is medencébe ugrott: harminchárom éve, a Margitszigeten Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina és Szabó József jóvoltából három olimpiai bajnok versenyzett egyszerre – nem először, de akkor utoljára.

Az országos bajnokság már a három hónap múlva kezdődő szingapúri világbajnokság jegyében is zajlik, az eseményre ugyanis ezen a viadalon szinteket lehet teljesíteni. Mivel a kvalifikációs időszakba már a párizsi olimpián úszott eredmények is beleszámítanak, ezért jelenleg 14 olyan versenyző van, aki teljesítette a vb-induláshoz szükséges kritériumokat.

Sós Csaba szövetségi kapitány az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában arról beszélt, hogy véleménye szerint 6-8 úszó csatlakozhat a névsorhoz, a vb-re pedig nagyjából 20-25 fős válogatottal számol. A szakember megjegyezte, ez a viadal remek felmérése a tavaszi felkészülési időszaknak, még ha az Egyesült Államokból érkezők, mint Kós Hubert vagy Sárkány Zalán, inkább az amerikai egyetemi bajnokságra "voltak kihegyezve", de látva a fejlődésüket, tőlük is jó eredményekre számít.

Hozzátette, az ob "slágerszáma" rögtön a szerdai nyitónapon az 1500 méter gyors, ahol Rasovszky, Betlehem és Sárkány csap össze. Az országos bajnokság előfutamai reggel 9.00-kor kezdődnek, a döntőket 17.00-tól rendezik. Szerdán, csütörtökön és szombaton a Duna World élőben közvetíti az esti programot, míg a pénteki eseményeket az m4sport.hu oldalon lehet majd figyelemmel követni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com