Szűcs: gyerekkori álmom kezd valóra válni

Gyerekkori álma kezd valóra válni Szűcs Kornélnak, aki azután, hogy a nyáron a Kecskeméttől az angol másodosztályú Plymouth Argyle-hoz szerződött, kedden megkapta első meghívóját a felnőtt válogatottba."A pályafutásom szempontjából az eddigi legnagyobb dolog, ami most velem történt. Sokat változott az elmúlt egy évben körülöttem a világ. Gyerekkori álmom kezd valóra válni" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 23 éves futballista, akit Marco Rossi szövetségi kapitány meghívott az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.


Szűcs kérdésre válaszolva elárulta, gyerekként arról álmodott, hogy válogatott játékos lesz és kipróbálhatja magát erős külföldi bajnokságban. Hozzátette, bízott benne, hogy előbb-utóbb érkezik majd a meghívó, de nem siettette, igyekezett úgy teljesíteni, hogy ezt kiérdemelje. "Nem számítottam rá, hogy a külföldre igazolásom után ilyen rövid idő alatt itt fogok állni" - árulta el.


Szűcs szerződtetését augusztus elején jelentették be a Plymouth-nál, ahol a legendás angol válogatott csatár, Wayne Rooney a vezetőedző. Arról, hogy Marco Rossi számít rá a hollandok és a bosnyákok elleni mérkőzésekre készülő keretében, Burnley-ben értesült, ahol este bajnoki mérkőzést játszik a csapata. Szűcs Kornél bő egy éve igazolt a Diósgyőrtől Kecskemétre, ahol sok támogatást kapott Szabó István vezetőedzőtől és a klub vezetőitől, amiért hálás nekik.


"Egyre több játéklehetőséget kapok Wayne Rooney-tól is, ez nagyon nagy megtiszteltetés" - folytatta hozzátéve, nagyon elégedett azzal, hogy 23 évesen itt tart, de reméli, "lesz még feljebb is". Marco Rossi a kora délutáni kerethirdető sajtótájékoztatón Szűcs Kornéllal kapcsolatban azt mondta, egy ideje már követik a szereplését, a nemzeti együttesben pedig védőként és a középpályán ötösként is bevethető.


A válogatott keret hétfőn találkozik Telkiben, a magyarok jövő pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com