Szűkebb program, a korábbiakhoz hasonló várakozások

Tíz magyar versenyző vesz részt az öttusázók kedden kezdődő és szombatig tartó világbajnokságán, a litvániai Kaunasban, ahol azzal együtt remélhető magyar éremszerzés, hogy a szokásosnál szűkebb lesz a program.Jelentős változás történt a tavaly nyári - az olimpiát megelőző - kínai világbajnoksághoz képest, Csengcsouban ugyanis még lovaglással rendezték a vb-t, idéntől viszont ezt a számot az akadályverseny váltotta fel, ráadásul ezúttal csak egyéniben - és ezzel együtt csapatban - lesznek versenyek, mivel a váltó-világbajnokságot már július elején lebonyolították.

Az alexandriai viadalon csupán a nőknél volt magyar induló, ott a Guzi Blanka, Dulai Kinga páros második lett. A nők kaunasi vb-mezőnyéből hiányzik majd Gulyás Michelle, aki június végén edzésen kézsérülést szenvedett, majd operáción esett át. Az UTE párizsi olimpia aranyérmese azóta már edz, de a felkészítő stábjával közösen úgy döntött, hogy nem vesz részt a világbajnokságon.

Ott lesz viszont a mezőnyben Guzi Blanka, aki tavaly hajszállal maradt le az aranyról Csengcsouban, majd az olimpián negyedik lett, idén pedig a vk-döntőben a harmadik, az Európa-bajnokságon a negyedik helyen zárt, illetve a tavaly bronzérmes Erdős Rita, aki talpsérülése miatt heteket hagyott ki - nem indult a júliusi, madridi Eb-n sem -, de most már bevethető.

Szintén a csapattal tartott Kaunasba az egy éve aranyérmes együttes harmadik tagja, Bauer Blanka, aki stabil teljesítményt nyújtott az idei világkupákon és bronzérmet nyert az Eb-n.

A női különítményt a felnőtt mezőnybe idén beleerősödő Mészáros Emma és Eszes Noémi egészíti ki.

A férfiaknál ismét versenyzésre kész állapotban van Bőhm Csaba. A vb-címvédő betegség miatt hosszú időt kihagyott, az idény eleji, budapesti fedett pályás viadalon még második volt, utána viszont nem versenyzett.

Kiemelkedően szerepelt ugyanakkor a világkupákon Koleszár Mihály, aki Kairóban és Budapesten is ezüstérmet nyert, majd az Európa-bajnokságon is második lett. Ugyancsak kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott Gáll András a vk-kon, a vk-döntőben a hatodik helyével megelőzte a nyolcadik Koleszárt, a júliusi Eb-n pedig még előrébb lépett, negyedikként futott a célba.

A küldöttség tagja a tavalyi világbajnokságon Bőhm mögött második Szép Balázs is. Ő még adós az igazán jó eredménnyel az új típusú lebonyolításban, ugyanakkor az Eb-n Koleszárral és Gáll-lal együtt győzött csapatban, akárcsak Bőhmmel és Demeter Bencével tavaly a vb-n. Ezúttal Demeter már nincs a résztvevők között.

Az ötödik magyar Tamás Botond, aki június végén a székesfehérvári junior világbajnokságon harmadik volt, a felnőtt Eb-n pedig döntőbe jutott. A világbajnokságot bő egy hónappal megelőző Európa-bajnokságon várakozáson felült szerepeltek a magyarok, három arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal az élen végeztek az éremtáblázaton.

Győzött a Bauer, Guzi, Eszes összeállítású női, illetve a Koleszár, Gáll, Szép alkotta férfi csapat, valamint vegyes váltóban a Guzi, Koleszár páros. Második lett Koleszár egyéniben, míg a harmadik helyen végzett Bauer, valamint az Eszes, Mészáros Emma kettős női váltóban.

"A lehető legerősebb csapattal, alapjában a madridi Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt versenyzőkkel veszünk részt a világbajnokságon" - mondta korábban Belák János szakmai vezető, aki az elutazás előtt a várakozásait illetően úgy fogalmazott, hogy a nőknél és a férfikanál is bízik három döntős részvételben.

"Reális célkitűzés legalább három-három döntős szereplés, és én úgy vélem, hogy többen harcban lehetnek dobogós helyért. Az pedig elvárás, hogy legalább egy-egy versenyző az első nyolc között végezzen. Ha nagy hiba nem történik, és összejön, hogy három-három magyar döntős lesz, akkor az előre jelzi, hogy csapatban reális az éremszerzés" - fogalmazott.

A szakvezető kitért rá, hogy mivel az egyéni selejtezőből országonként négyen-négyen juthatnak az elődöntőbe, a magyar versenyzők közül - amennyiben valamennyien kiharcolják a továbbjutást -, előnyt élveznek azok, akik az Európa-bajnokságon vagy a világkupa-sorozatban érmet szereztek.

A nőknél így automatikusan továbbjuthat Bauer Blanka és Guzi Blanka, a többiek között továbbjutás elérése esetén a pontszám dönt. A férfiaknál e tekintetben Koleszár Mihály élvez előnyt.

A magyar vb-csapat:

férfi egyéni és csapatverseny: Koleszár Mihály, Gáll András, Szép Balázs, Tamás Botond és Bőhm Csaba

női egyéni és csapatverseny: Guzi Blanka, Bauer Blanka, Mészáros Emma, Eszes Noémi és Erdős Rita

A program:

augusztus 26., kedd - férfi selejtező

augusztus 27., szerda - női selejtező, férfi rangsoroló vívás

augusztus 28., csütörtök - férfi elődöntő, női rangsoroló vívás

augusztus 29., péntek - női elődöntő

augusztus 30., szombat - férfi és női döntő

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com