Szülővárosában temették újra Zsengellér Gyulát

Szülővárosában, Cegléden helyezték örök nyugalomra szombaton Zsengellér Gyula Ciprusról hazahozott földi maradványait. Az eseményhez kapcsolódva az Újpest legendás labdarúgójáról elnevezett emléktermet is felavattak a Pest megyei város sportmúzeumában.

A Zsengellér Gyula újratemetésére összegyűlt családtagok és tisztelők először a polgármesteri hivatal udvarán, Cegléd híres szülöttjének emléktáblája előtt hajtottak fejet és helyezték el koszorújukat.

12

Ezt követően misén emlékeztek meg a neves labdarúgóról, akinek életét fia, Zsengellér Zsolt idézte fel. A hozzátartozók és a református egyház nevében egyszerre szólt a jelenlévőkhöz Zsengellér József lelkész, aki úgy fogalmazott: a sportbarátok által Ábelként emlegetett Zsengellér Gyula több volt, mint tehetség. Legenda volt, akinek emlékét fontos megőriznie szülővárosának, a futball elkötelezettjeinek és az egész országnak.

A búcsúztatón Földi László polgármester a város képviselő-testületének döntése értelmében posztumusz díszpolgári címet adományozott a labdarúgónak. Kijelentette: Zsengellér Gyula élete és pályafutása méltó arra, hogy Cegléd, valamint a sportág mai művelői, illetve szurkolói egyaránt tiszteljék és sírja zarándokhely legyen. Egyúttal örömét és köszönetét fejezte ki a hozzátartozóknak azért, hogy a Pest megyei város példaképe hazatérhetett.

A szertartást követően a helyi Református Öregtemetőben szülei és testvérei mellett végső nyugalomra helyezték Zsengellér Gyula földi maradványait, majd a ceglédi Sportmúzeumban a hírességről elnevezett terem avatásával és a labdarúgó relikviáinak bemutatásával zárult a megemlékezés.

Zsengellér Gyula 1915. december 27-én született Cegléden, itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Salgótarjánban vált élvonalbeli játékossá, majd 1936 és 1947 között az Újpesttel négyszeres bajnok, Közép-európai Kupa-győztes, ötszörös gólkirály lett. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) engedélyével 1947-ben Olaszországba költözött, ahol az AS Roma és az Anconitana csapataiban játszott, később pedig Kolumbiában, az El Deportivo Samarios Santa Martaban folytatta pályafutását.

Edzőként 1953-ban mutatkozott be a ciprusi Larnakán. Ezután Nicosiában töltött be szövetségi kapitányi tisztet és élete végéig a ciprusi válogatott tanácsadója maradt. Itt hunyt el 1999. március 29-én, a város görögkeleti ortodox temetőjében temették el.

Földi maradványainak végakarata szerinti hazahozatalát megelőzően sírját időről-időre magyarok is felkeresték, hogy megemlékezzen a régi idők ünnepelt, 39-szeres válogatott, világbajnoki ezüstérmes (1938), Európa-válogatott, Európai aranycipős (1939, 1945) játékosáról.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com