Tarlós: Budapest szívvel-lélekkel az olimpiarendezés mellett

Budapest szívvel-lélekkel az olimpiai pályázat mellett van, mert Magyarországnak minden szempontból megérné a 2024-es nyári játékok megrendezése - jelentette ki Tarlós István a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat első, budapesti rendezvényén szerdán.

tarlós istvánA főpolgármester hozzátette: korábban még szkeptikus volt a rendezést illetően, de az Agenda 2020 elfogadása, valamint Thomas Bach NOB-elnök nyilatkozata után most már egyértelműen olimpiapárti lett. Kifejtette, Budapest már jelenleg is félig-meddig alkalmas a játékok megrendezésére, és az olimpiától független fejlesztések miatt 2024-re még inkább alkalmassá válik.

"Budapest és Magyarország kész arra, hogy joggal és eséllyel pályázzon a 2024-es olimpiára" - fogalmazott a főpolgármester.

Tarlós István bejelentette azt is, hogy a MOB-döntést követően a Fővárosi Közgyűlés június 23-án, a nemzetközi olimpiai napon határoz majd az olimpiai pályázatról, s nincs kétsége afelől, hogy milyen döntés születik majd.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com