Teljes a magyar létszám a női kardozók és a férfi párbajtőrözők főtábláján

Női kardban és férfi párbajtőrben négy-négy magyar vívó szerepelhet a főtáblán a hongkongi világbajnokságon.Párbajtőrben ez már a csütörtöki selejtező előtt tudott volt, mert a Párizsban olimpiai bajnok csapat mind a négy tagja, Siklósi Gergely (5.), Nagy Dávid (12.), Koch Máté (15.) és Andrásfi Tibor (16.) is az első tizenhat között van a világranglistán, így kiemeltként csak a legjobb 64 között kapcsolódik be vasárnap a versenybe.

A várakozásnak megfelelően egyébként ebben a szakágban jött össze a legnépesebb - 225 fős - mezőny. Kardban Battai Sugár (4.) mentesült a selejtezős asszók alól, további hárman pedig sikerrel vették a csütörtöki akadályokat. Szűcs Luca a csoportjában mind az öt ellenfelét legyőzte, ezzel biztosította helyét a főtáblán.

Spiesz Anna hatból öt öttusos asszóját nyerte meg, Katona Renáta pedig ötből négy mérkőzésen bizonyult jobbnak ellenfelénél. Mindkettőjüknek kellett még egy-egy direktkieséses, 15 találatig tartó párharcolt nyerni a főtáblára kerüléshez: előbbi 15-6-ra verte a thaiföldi Tonkhaw Phokaewet, utóbbi pedig 15-13-ra a román Anastasia Fuseát - a vb eredményközlője szerint. Női kardban 135-en indultak.

A vb nyitónapján, szerdán férfi tőrben és női párbajtőrben rendeztek selejtezőket. A kiemelt Szemes Gergő, Dósa Dániel és Muhari Eszter mellé Tóth Gergely és Nagy Blanka csatlakozott a főtáblára. Pénteken a férfi kardozók és a női tőrözők jutnak el a legjobb 64-ig.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com