Teljes a mezőny, a magyar válogatott is indul

A magyar válogatott a 20. csapat az augusztus 29-én rajtoló Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen, ezzel teljessé vált a mezőny, összesen 120 kerekes vág majd neki a viadalnak.A szervezők pénteki tájékoztatása szerint a nemzeti együttes szövetségi kapitánya, Dér Zsolt hatfős csapatot nevezhet, s a magyar szövetség néhány nappal a rajt előtt dönt az összeállításról. Nagy esélye van bekerülni a válogatottba többek között a tavalyi szakaszgyőztes Lovassy Krisztiánnak (Epronex BSS Oil Team), a 2019-es szerb körversenyen szakaszmásodik Móricz Dánielnek (Northwave-Cofiloc), a néhány napja Bulgáriában UCI-pontokat gyűjtött Szöllősi Ferencnek (Delio Gallino Colosio Eurofeed) vagy a Tour de Hongrie-n már három Top 10-es eredményt is elérő Karl Ádámnak (UC Monaco) is.

    
Az öt szakaszból álló, 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú versenye, ami azt jelenti, hogy csak profi klubok (World Team, Pro Team vagy Continental Team), illetve nemzeti válogatottak vehetnek részt rajta.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért a hazai válogatotton kívül magyar csapat nem indulhat, ennek ellenére ideális esetben nyolc gárdában is lehet hazai kerékpáros, a 120 induló között pedig akár 16 anyaországbeli és öt székely bringás is szerepet kaphat.
   

A közlemény kiemeli: van magyar versenyzője a - a legjobbak közé tartozó - World Teamek közül a Mitchelton-Scottnak (Peák Barnabás) és a CCC Teamnek (Valter Attila), illetve a Pro Teamek közül a Team Novo Nordisknak (Kusztor Péter) és az Androni Giocattoli-Sidermecnek (Pelikán János) is. A kontinentális csapatokban Dina Márton és Fetter Erik (Kometa-Xstra), Filutás Viktor (Giotti Victoria Palomar), Rózsa Balázs, Szentpéteri András és Wermeser Zsombor (Team Novák) kapott helyet, de ez utóbbi, csíkszeredai csapatban szerephez juthat öt székely sportoló - Novák Károly Eduárd, Balázsi Lóránt, Lázár Nándor, Szilágyi Róbert és Török Szilárd - is.
    

A Tour de Hongrie mezőnye:
Israel Start-Up Nation (izraeli, World Team), Jumbo-Visma (holland, World Team), TREK-Segafredo (amerikai, World Team), Mitchelton-Scott (ausztrál, World Team), CCC Team (lengyel, World Team), Androni Giocattoli-Sidermec (olasz, Pro Team), Alpecin-Fenix (belga, Pro Team), Team Novo Nordisk (amerikai, Pro Team), Vini Zabu-KTM (olasz, Pro Team), Bingoal-Wallonie Bruxelles (belga, Pro Team), Uno-X Pro Cycling Team (norvég, Pro Team), Caja Rural-Seguros-RGA (spnyol, Pro Team), Sport Vlaanderen-Baloise (belga, Pro Team), Kometa-Xstra (spanyol, Continental Team), Adria-Mobil (szlovén, Continental Team), Team Novák (román, Continental Team), Vorarlberg Santic (osztrák, Continental Team), Giotti Victoria Palomar (román, Continental Team), Elkov-Kasper (cseh, Continental Team), magyar válogatott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com